Már augusztus vége óta megtekinthető a stúdiónkban többször is megfordult felvidéki Southern Comfort zenekar második klipje, amit a csapat első Blues N’ Roll névre keresztelt lemezén szereplő 10 perc című dalra forgattak. A kisfilmet a einsteinDesignStudio készítette, a rendező/operatőr Tomojka Vojtko Béla volt, az ő munkáját segítette, Sipos Tomi, Csoki és Fucsku Öcsi, Videó: Markó Öcsi és Erzsó, Fotó: Asszonyi Eszter. A klipben szerepet vállalt: kisvárdai Motoros Baráti Kör, East Riders, Dargóczi Alexandra, Balog Gergő Balu és Turcsányi Dani.

A bandát 2008. április-májusában alakította meg a billentyűs Szilvási Tibi és az énekes/basszer Vajda Jancsi a szlovákiai Nagykaposon. Döntésüket az a cél vezérelte, hogy végre olyan zenét játszhassanak, ami igazán közel áll a szívükhöz. A kezdeti tagcserék után pedig hamar kialakult a végleges felállás. Első koncertjük 2008 júliusában volt, majd 2011 januárjában megjelent az első házi készítésű demó-CD-jük, a Rázd fel a véred, amelyre igen jó kritikákat kaptak a zenei médiában. Ezzel a kiadvánnyal 2012 májusában szerepeltek már a műsorunkban. Az eddig elért sikereik is imponálóak: 2011 novemberében második helyezést értek el a paksi Pop-Rock-Jazz tehetségkutatón, majd megnyerték a hajdúszoboszlói SzobRock tehetségkutatót. A 2012-es budapesti Pulzus tehetségkutatón pedig szoros mezőnyben egészen a második helyezésig jutottak. 2014 tavaszán aztán a HammerWorld extra CD-mellékleteként megjelent a felvidéki banda első nagylemeze, a Blues N’ Roll, ezen található a 10 perc is.