Vasárnap, azaz szeptember 6-án történt meg idén az a nagyszabású, ingyenes koncertsorozat, melyen minden jóravaló rocker tiszteletét tette az ősz beköszöntével. Ez nem más, mint a Rock On! Fest, mely idén egyetlen napba sűrítette fellépőit, ráadásul szokatlan módon a Népliget helyett a Barba Negra Trackben tombolhattunk. A kisebb színpadot a Tombstone nyitotta már déli tizenkettőkor. A nagyszínpadon a Kalapács Akusztik két tagja kezdte felvezetni a hangulatot délután egy órakor. Aztán itt még fellépett a jó öreg Fáraó zenekar, majd őket váltotta fel a kevésbé öreg Tűzmadár. A tömeg egyre inkább gyarapodott koncertről koncertre, a Tales of Evening felépésén már elég szép közönség bulizott. Utóbbi együttesnél vettem a bátorságot, és miután egy újabb csodás szereplésük végeztével lejöttek a színpadról, megkerestem Ádám Attilát, a Tales of Evening billentyűsét, és feltartottam egy interjú erejéig, melyet alább olvashattok:

Több, mint fél éve jelent meg a Szilánkok című albumotok. Hogyan fogadta mind a közönség, mind a szakma? 

Szerintem nagyon jól. Aki ezen a lemezen keresztül ismert meg minket, az egyből megvásárolta az elsőt, aki pedig ismerte az első lemezt, az várta már ezt. Nem okoztunk csalódást, ez mindenképp egy mélyebb lemez, egy kicsit tartalmasabb, hosszabb dalokkal, és… hát, csak magamat tudom ismételni, mélyebb dalszövegekkel, mélyebb mondanivalójú dalokkal.

Terveztek erről az albumról másik dalhoz is klipet forgatni? 

Szeretnénk, igen. 

És lehet már tudni, hogy melyikhez? 

Azt még nem.

Elég termékeny zenekar vagytok, mostanában is íródnak új dalok?

Van egy-két ötlet, amit már felvettem, de még a többieknek sem mutattam meg. Ezek olyan hónapok, amikor vannak ötleteim, azokat felveszem, majd egyszer csak megmutatom a többieknek, és ők pedig hozzárakják a saját ötleteiket. Így szépen kialakulnak a demók.

Milyen volt a Metal.hu-s turné? Tudnál egy kicsit mesélni róla?

Nagyon jó volt. Külön jó volt, hogy két olyan zenekarral voltunk, akiket egyébként szeretünk, meg emberileg is nagyon jól kijöttünk a Dalriadával és a Wisdommal is. A Wisdomék például nálunk a hegyen buliztak két koncert között, ott vidéken, és… hát… hadd ne mondjam, mi lett a vége!

Terveztek még ilyen összeállást esetleg más együttesekkel is? 

Tervezünk, jó volna mindenképp, mert pozitív a tapasztalat, meg meglepő volt azt látni, hogy országszerte mennyien ismernek minket. Úgyhogy mindenképp hasznos, szeretnénk, de nem csak rajtunk múlik.

Milyen érzés volt egy olyan nagy zenekarral együtt játszani, mint a Sabaton? 

Szerintem talán az volt az egyik legizgalmasabb eddig, mert nem csak az a lényeg, hogy mekkora zenekar a Sabaton, hanem ott olyan profi meg olyan nagy stábbal dolgozhattunk együtt, meg belecsöppenhettünk egy ilyenbe, ami igazából egy cél, hogy körülöttünk is így sürögjenek-forogjanak az emberek, nekünk már csak az a dolgunk, hogy zenéljünk. De idáig hosszú az út, és ez az út is nagyon jó, és ezért csináljuk, hogy ezt végigtapossuk, tapossuk,ameddig csak bírjuk.Nekem nagy kedvencem egyébként a Sabaton.

Sikerült velük koncerten kívül kapcsolatba lépni, kommunikálni? 

Ugye kétszer voltunk előttük, első alkalommal igen, másodikkal már nem annyira, kicsit fáradtak voltak. 

Amikor sikerült, mennyire voltak közvetlenek?

Barátságosak voltak. Adtunk nekik Hajléktalan lélek CD-t.

Egyéb jövőbeli terveitek vannak még kilátásban?

Mindenképp szeretnénk videoklipet forgatni. Ugye Németh Attila az új basszusgitárosunk, mindenképpen szeretnénk vele egy nagyobb, komolyabb fotósorozatot készíttetni, és hát új képet kialakítani magunkról, ami aztán elővezeti majd a harmadik lemezt. Nem unatkozunk.

Az biztos! Köszönöm szépen az interjút! 

Mi is köszönjük.