A masszív nyári turnézás (sikeres koncertek Európa 7 országában) után szeptember 7-én jelenik meg a Dalriada nyolcadik nagylemeze. A szolnoki Denevér stúdióban megkevert Áldás című album azonban már ma is megvásárolható lesz a Barba Negra Trackben megrendezésre kerülő ingyenes Rock On! Fesztiválon, ahol természetesen a Dalriada is fellép. Sőt, dedikálás is lesz! Az Áldás megjelenése után pedig turné indul a zenekar, 2016 elején egy nemzetközi túra is várható majd a soproni folk metalosoktól. Minderről bővebben Rieckmann Tadeusz és Szabó Gergely mesél majd műsorunk első órájában.
A Zizzy Vision tavaly decemberben alakult dark-rock zenekar, ami egy szóló lemez ötleteként jött létre melyet Zizzy Pear énekes (RedLight Slipper, Ramonez) jó ideje tervezgetett már. Ám ehhez egy olyan csapatot sikerült összekalapálni, amely többre hivatott, így nyugodt szívvel beszélhetünk egy új kezdetről is. . Dobok mögött Farkas Gábor ’Gabriell’ (Redlight Slipper), Tóth Marcell gitáros (ex-Dirty Stuff), a basszusgitárnál pedig Lester Black (ex-The Strangers, Simple Moments) erősítik Zizzy szentimentálisabb rock együttesét. Megalakulásukat követően rövid időn belül nekiálltak első demó lemezük elkészítéséhez, valamint az első videó klipjüket is megjelentették már, a pörgős Nothing Changes című dalukhoz. A folyamatosan zajló koncertezésről, illetve a jövőbeli tervekről is beszélgetünk majd a csapat tagjaival műsorunk második órájában.
Hétfőn 17 órától tehát ismét Rockpanoráma. Az élő műsor során lehetőségetek lesz kérdéseket feltenni a vendégeinkhez, illetve ezúttal is teljesítjük majd zenei kéréseiteket. Tartsatok velünk!
Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...
2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...
Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...
Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...
A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...