Nergal leukémiája és a Slipknot argentin szappanoperákba illő dobos/bőgős drámázása mellett, talán Randy Blythe Csehországban történt letartóztatása, illetve az azt követő kálvária jelentette a rock/metal sajtó egyik legfelkapottabb bulvártémáját az elmúlt években. Mind a 2009-es Wrath, mind pedig a 2012-es Resolution lemez a Billboard lista dobogós helyén nyitott az Isten Bárányainak hazájában, s senki nem is sejtette, hogy a banda csúcskorszaka után közvetlenül az abszolút mélypont és kilátástalanság lesz történelmük következő fejezete. Nem kevés nyomás nehezedett rájuk, de úgy tűnik talpra álltak, mi több, idén júliusban végre megjelent a legújabb csapás. Hogy zeneileg most hol tartanak? Máris kiderül.

A Still Echoes egy akár hagyományosnak is nevezhető, lendületes felvezetése a lemeznek, melyben a Pantera/Slayer-ízű riffek az utolsó hangokig gyalulják a dobhártyát. A LoG szellemiségéhez méltó nyitás után az Erase This egy leheletnyivel dallamosabb folytatása a VII: Sturm und Drang-nak, melyben egy cseppnyi pikantériát is csempésztek a szájgitár használatával. Megijedni nem kell, közel sem lett Bon Jovis a végeredmény 🙂 A prágai Pankrác börtön 512-es cellájáról elnevezett dalban Randall érzelmesen ecseteli felkavart érzelmeit és gondolatait azokról a napokról, melyeket  az emberölés vádja miatt kényszerült tölteni a cseh főváros történelmi börtönének zárkájában. A Deftones frontember, Chino Moreno vendégszereplésével rögzített Embers, hasonlóan az előző 3 dalhoz, már korábban meghallgatható/megtekinthető volt a zenekar új kiadójának, a Nuclear Blast-nek köszönhetően a YouTube-on. A Footprints enyhén lendületesebb, mint a megelőző 2-3 szerzemény, de érdekesebbnek semmiképp sem mondanám, a “tipikus Lamb of God” jelző sokkal találóbb rá. Az Overlord ugyancsak az új hivatalos videó klipek egyike, melyet Randy tiszta énekdallamai tesznek igazán emlékezetessé. Mind a dal, mind a vokál erősen Tool hatású, amíg a közepe táján tövig nem nyomják a padlógázt, hogy a végére ismét a Maynard Keenan-féle melódiák visszaszivárgásával csendesedjék el az új anyag egyik húzónótája. Az Anthropoid-ban ismét azt kapja a hallgató, ami miatt vélhetően szereti ezeket a groove-thrashereket. Számomra mindig is a sűrű, enyhén disszonáns hangzású dalok jöttek be igazán ettől a zenekartól, nem is kellett csalatkoznom az Engage the Fear Machine-ban, melyben nem kevés The Haunted hatás  is hallható. Talán nem direkt ráhatásról van szó, de attól még ott van (az én legnagyobb örömömre). A korong egyik legpörgősebbje a Delusion Pandemic bizonyosan megizzasztja majd koncerteken a dühöngőben az életükért küzdő híveket. Második vendégként a Dillinger Escape Plan-ben repesztő Greg Puciato is felbukkan a hagyományos kiadás zárótételében. A Torches lassú, zaklatott és vészjósló nyitása persze csak ideiglenes, amíg rá nem kapcsol a ritmusszekció. Közel sem üt akkorát, mint az előző korong King me-je, de szódával elmegy. A bónuszdalokról. Monoton trance és progresszív house loop-okal, majd alapra vett akusztikus gitár akkordok sűrűjében bontakozik ki a Wine & Piss. Természetesen utóbbi mondatból csak a dal címe volt igaz:P Gyors riffek, lendületesen tempó, szóval “lembofgádos”. A Nightmare Seeker (The Little Red House) sem lóg ki a sorból, tulajdonképpen bármelyik korábbi lemezre felférhetett volna.

Kissé lefáradtam a kritika végéhez érve. Ha azt mondja valaki mondjuk egy Motörhead rajongónak, hogy Lemmy túlságosan kiszámítható dalszerző, akkor vélhetően az minden motörheadbanger számára felér egy vulgáris blaszfémiával. Én így vagyok a Lamb of God lemezekkel is. Oké, szeretem a Slayer-t, a Pantera-t, a groove-okat, a metal-t. Ettől függetlenül valami mindig hiányzik nekem a richmond-i horda zenéjéből, noha mindig akad néhány track, ami beleül az agyamba és ott is marad. Beszédes tény, hogy a legutóbbi dublini bulijukon már a második dal előtt a zenekar himnuszát követelte az egyik leglojálisabb európai táboruk. Nekem kevés ide a jó hangzás, pár jó riff és magvas gondolat Randy-től. Sajnos azt kell mondjam, hogy aSacrament lemez óta nem hallottam tőlük semmi újat, jobbat meg pláne nem. Az elhivatott rajongókat csalódás nem éri, de szerintem újabbakat már nem fognak szerezni ezzel az új cd-vel.
 “Redneck!!!.Redneck!!!.Redneck.!!!” – írországi közönség, 2013. augusztus 11-e