John Reese, a Rockstar Energy Drink Mayhem koncertsorozat szervezője nemrég ajánlatot tett a Pantera három élő tagjának, hogy vegyenek részt a legnagyobb amerikai metal fesztiválturnén. Phil Anselmo a The Metal Dennek adott interjújában elismerte, habozás nélkül belemenne, és bár nem ez volt az első ajánlat (feltehetőleg nem is az utolsó), de ideje továbblépni.

„Többször megkerestek már minket, de a szél mindig csak egy irányból fúj. Tudod, hogy én már továbbléptem. Már előre tekintek. Vinnie is ugyanezt tette, és Rex is halad tovább a saját útján. Ugyanakkor elárulom: egy kibaszott pillanat alatt igent mondanék a dologra. Ha mindenki rábólintana, akkor egy kibaszott pillanat alatt igent mondanék én is. Elhunyt testvérünk, Dimebag előtt is tiszteleghetnénk így, a másik dolog, ami miatt száz százalékig benne lennék a dologban, hogy rengeteg ember kíváncsi lenne ránk. Már több generáció is felnő, olyanok, akik nem láthatták soha élőben a Panterát. Tehát hidd el, én lennék a legboldogabb, ha mindez összejönne.”

Persze természetesen erre továbbra is kevés az esély, Anselmo a következő hónapokban a feltámasztott Superjoint Ritual ügyeit intézi, Rex Brown a Kill Devil Hill harmadik nagylemezén dolgozik, Vinnie Paul pedig továbbra is turnézik a Hellyeah-vel, akikkel nemrég Budapesten is felléptek.