Aki kellően jártas a rock szakmában, nem hiszem , hogy  bekajálta volna a 2010- es  nagy búcsú dumát, én is csak jót tudtam mosolyogni ezen a jól bevált marketing fogáson. Azóta ugyebár kaptunk egy minden igényt kielégítő Sting In the Tailt 2010- ben , ami olyan ügyesen követte a Scorps hagyományokat, hogy majdhogynem  a klasszikus albumok idején érezhettük magunkat. Most egy kicsivel több szünet után érkezett a hír, egy a nyolcvanas évek elején,  a klasszikus  Blackout ,  Love  At  First Sting anyagok korában félretett dalkezdemények újragondolásáról,  az anno  nem elég jónak ítélt ötletek befejezéséről.  Nyilván rögtön  kontrázhatunk , hogy ami akkoriban nem volt elég működőképes, most mitől lenne annyira ütős,hogy megjelenhessen lemezre préselt formában . A dalokat hallgatva ezt megfejteni nehéz lenne, viszont nyilván sok mindent tettek hozzá (vagy éppen vettek el)  a múltban megkezdett témákhoz.  Mindamellett csak az album fele áll újrahasznosított témákból, merthogy szerencsére készültek újabb művek is Klaus Meine- ék kezeik alatt . Ami a legkellemesebb elsőre, hogy egyáltalán nem mondanám gyengébbeknek az új dalokat, sőt elsőre meg nem tudtam volna mondani egyes dalokról ,hogy korábbi  avagy újkori ötletekről van e szó.

Talán éppen ezért felesleges is kitérnem, melyik dal melyik korszakból datálódik, ami viszont élből meglepett, hogy  az első két nóta  abszolút újkori szerzemény. Hangulatilag totál nyolcvanas évek, egyértelműen  minden szándékossággal ,  a lemez címéhez , illetve az album koncepciójához igazodva.  Az első klip a We Built This House is rögvest egy akkora megasláger, amit nyilván az aktuális turnén előszeretettel tesznek a repertoárba,  de a következő pattogós, együtténeklős Rock My Car –ra is méltán számíthatnak a koncertre látogató rajongók. De  az anyag tele van  potenciális , jóféle slágerrel, olyannal  ami azonnal megjegyezhető, és  le sem tagadhatóan , egyértelműen tipikus  Scorpions. Talán csak a kissé finomra vett rádiós hangzásba lehetne belekötni , ami korántsem szokatlan a német ötös szenzációs, egész  munkásságát figyelembe véve.  Mindemellett persze atomul megkreált hangzást hallhatunk, ami mellőzi a modernséget, inkább visszautalva ezzel is a dicső nyolcvanas évek legelejére.  Én hiányolom a dögöt,  a koszt, viszont legalább minden hangszert tisztán lehet hallani,nagyon együtt szól minden, ami azért joggal elvárható  egy ilyen múltú matuzsálemtől.

Ami még leginkább feltűnt ezen az albumon a csapatban fellelhető kreativitás, ami valljuk be más hasonló korú csapatnál már régen a múlt homályába veszett. Szinte minden dalban van valami érdekes , izgalmas megoldás , apró különlegesség , ami még inkább növeli a dalok élvezhetőségét.

A Catch Your Luck and Play, a Rollin’Home és a Hard Rockin’ The Place szintén egy refrénközpontú, tradicionális, rádió kompatibilis sláger trió, melyek közül bármelyik lehet listavezető az éter hullámain a jövőben.

A Scorpionsnál megbocsáthatatlan bűnként lenne elkönyvelve a lírai momentumok mellőzése, úgyhogy nyilvánvalóan ebből is van elhintve néhány az albumon, szerencsére nem ész nélkül , nem túlsúlyban.  Amik  a kötelező jelleg miatt talán , most nem is emelkednek túl magasra, semmi extra ,de azért egyértelműen vállalható kategória. (Eye Of The Storm, Gypsy Life )

Ellenben a bónusz trackekkel , amire szívem szerint nem is térnék ki, de mivel ezt is hozzácsapták az egy tucathoz, a méltatást itt muszáj  vagyok mellőzni. Maradnék is annyiban, hogy ezek nélkül érdemes hallgatni a rendes albumot, konvencionális  B- oldalas nótákról beszélhetünk.

A komplett album viszont nagyon egyben van, erőlködésnek, fáradtságnak nyoma sincs.  Amíg ilyen anyagokat készít a hallgatóság számára a leggrandiózusabb német rock csapat,  addig butaság  is bármiféle visszavonulásról beszélnünk.  Irreális lett volna klasszikus anyagot várni, nem is voltak ilyen elvárásaim, viszont amilyen követelményeket támasztottam, annak az anyag megfelel.

Pontszám: 8,5

A banda klasszikus Lovedrive lemezéről ITT olvashattok!