Az idén 10. születésnapját ünneplő, debreceni székhelyű Maeotis zenekar tavaly egy 4-számos kislemezzel örvendeztette meg a hazai pogány/folk metal zenékért lelkesedő fémszívűeket. Az Avarok Gyűrűje őseink előtt tiszteleg, a zenekar által pagan metalként aposztrofált zenéjével és hozzá illő szövegeivel. E cél alól az igényesre sikerült borító és artwork sem kivétel.
Az ep-t nyitó Vágta egy címéhez méltó, lendületes, dallamos heavy metal dallal visz minket vissza a múltba, a hunok világába. Viktor karcos hangján károg el eleinkről egy romantikus történetet. Kimondottan kellemesre sikerült a pagan/black metal-os melódiákra építkező refrén. A dallamos ének terén érezni ugyan némi bizonytalanságot, de a több sávos vokálokkal itt is lehetne erősíteni legközelebb. A címadó Avarok gyűrűje nem túl határozottan építkezik, de azért később ide is sikerült némi lendületet csempészni. Zeneileg nagyjából az első szerzemény vonalát viszi tovább, többet viszont nem tesz hozzá. A dallamorientált megoldásokat sokkal emlékezetesebbé lehetne tenni komplexebb dobalapokkal és kreatívabb ritmustémákkal. A Kárpátiára jellemző 2-3 hangból álló kvintezgetéssel semmi újat vagy izgalmasat nem lehet produkálni 2015-ben… A pagan/heavy metal hangzás nagyjából az egész lemezre jellemző, ez alól a hunok korábbi szálláshelyéül szolgáló Maeotis sem kivétel. Az akusztikus felvezetés kimondottan ötletesre sikerült, reméltem is, hogy ezekre az alapokra építkezve érkezik egy masszív, monumentális zenei lavina. Utóbbi sajnos elmaradt… A sablonos dallamok után súlyosabb black (enyhébb death) témák kerülnek elő, majd ismét visszatérünk az akusztikus hangszerekhez, melyek helyenként a Moonspell Wolfheart lemezének világát idézik. Hét percével a korong leghosszabb, egyben legváltozatosabb dalát produkálta a hazai kvartett, melyben Bence tekerős szólója is helyet kapott a további fekete fémmel dúsított klasszikus metal ötletek mellett. A lemezanyagot záró Tetemre Hívásban egy altatószerű zongoratémával vezetik fel a szélvész gyors ős-black metal melódiákat. Személy szerint, én ezt a 2011-ben szerzett bónuszdalt tartom a lemez legjobban hangszerelt számának. A sűrű hangzású szintiszőnyeg megadja azt az erőt, ami a többi dalból hiányzik, de mint mondtam, zeneileg is izgalmasabb az első három szerzeménynél.
Összegezve csak annyit mondhatok, hogy mind a pontosság, mind az ötletek terén van még hova fejlődni. A több szólamú gitár- és énektémák, a bátrabb zenei alapok, illetve meg merem kockáztatni, hogy a mélyebb hangolás is mind sokat dobna az összhatáson. Semmi probléma nincs a szövegi és zenei koncepció vezérelt zenékkel, de abból baj nem születhet, ha a szigorú zenei skatulyák helyett, nyitott és experimentális megoldásokban gondolkodunk (lásd Niburta). A vokáltémákkal kapcsolatban még egy dolgot szeretnék hozzáfűzni a fent részletezett észrevételek mellé. Távol álljon tőlem, hogy online énektanárt játsszak, de érdemes lenne rekeszizomból dolgozni, mert ha torokból gurgulázunk (vagy éneklünk rockosan), akkor annak súlyosabb következményei lesznek hosszabb távon, mint egy kis Horváth Charlie-s rekedtség. Csak egy jó tanács… Nem lehúzni kívántam a produkciót, pusztán felhívni a zenekar figyelmét néhány dologra, melyek kiküszöbölése, illetve erősítése a jövőben, egy sokkal kiforrottabb, védjegyszerű hangzáshoz vezethet, ami egyben a Maeotis célja is. Hajrá Magyarország, hajrá hunok!
