Az Iron Maiden dobosa, Nicko McBrain pár napja interjút adott a floridai 98.7 The Gater rádiónak, és amellett, hogy a nyelvrákjával kezelt Bruce Dickinsonról is beszélt, azt is elárulta, hogy gyakorlatilag már el is készült az új Iron Maiden album. Mint ismert, Bruce Dickinson nyelvén egy Karácsony előtti rutinvizsgálat során egy apró rákos daganatot találtak, ezután egy hét héten át tartó kemoterápiás és sugárkezelést kapott. Májusra várható egy újabb vizsgálat, akkor derül ki, hogy a kezelés milyen eredménnyel járt. Mindenesetre Nicko McBrain szerint az énekes a helyzethez képest nagyon jól van, és már a pubba is betér, bár a sört egyelőre még nem kortyolja.

“Mindannyunkat ledöbbentett, amikor meghallottuk a híreket. Szerencsére azonban Bruce jó kezekben van otthon Angliában, és most nemcsak a családját értem ez alatt, hanem az onkológusait és mindazokat, akik foglalkoznak vele. Mindannyian nagyon pozitívak voltak mindvégig, ahogy maga Bruce is nagyon jól kezelte a problémát. A hivatalos közlemény múlt héten már csak az után ment ki, hogy befejeződött a kezelése, és tényleg az egész kezelés kiemelkedően jól működött. Én ugyan pár hete nem beszéltem vele, viszont beszéltem a menedzserünkkel. Tőle tudom, hogy Bruce jó állapotban van, tekintetbe véve persze a sugárkezelés brutalitását, meg azt, hogy három kemoterápián van túl. Szóval ez elég kemény volt, elhiheted.  Múlt szerdán még az irodába is benézett, és lejár a pubba is, bár sört egyelőre nem ihat.”

„Szóval, abban bízunk, hogy a következő pár hónap során teljesen rendbe fog jönni. Elkészítettünk ugyanis egy albumot, amely készen állt arra, hogy még az idén megjelenjen. Korábban azt terveztük, hogy összejövünk, megcsináljuk, amit a lemez körül kell, de most mindezzel várakozunk. A legfontosabb, hogy  Bruce teljesen rendbe jöjjön, és álljon készen a munkára…szóval sosem tudhatja az ember, mikor érkezik el az idő.”