Kétségtelen, hogy metal-berkekben a nyár egyik legnagyobb szenzációját az jelentette, amikor a Wacken szervezői bejelentették, hogy 13 év után egy koncert erejéig összeáll a legendás Savatage. Amint híre ment a Wackenes fellépésnek, a világ minden tájáról érkeztek a banda tagjaihoz újabb koncertajánlatok. Chris Caffery, a banda gitárosa pár napja elhintette azt, hogy bár nem akar jóslásokba bocsátkozni, de a reunion, akár hosszabb is lehet, mint egy koncert. Ezúttal már Jon Oliva is nyilatkozott a Femme Metalnak:

“Amikor felmerült ez a Wackenes buli, azt mondtam, hogy ha akarunk valamit csinálni, akkor azt most kell megtenni, nem akarok 60 éves koromig várni. Megemlítettem ezt Paul O’Neillnek, aki azt válaszolta: oké, megcsináljuk Wackent, de várjuk ki a Trans-Siberian Orchestra téli turnéjának a végét, aztán akkor januárban majd leülünk, és átbeszéljük, hogy pontosan mit is fogunk csinálni. Kaptunk már ajánlatokat az Egyesült-Államokból, Görögországból és Dél-Amerikából is, de még meg kell néznünk, hogyan fogunk neki ennek az egésznek. Őszintén mondom, hogy Paullal a téli turné szervezésének káoszában még csak felületesen futottuk át, mit szeretnénk, és majd csak utána állítjuk össze pontosan a menetrendet. Abban viszont már megegyeztünk, hogy a Gutter Ballett lesz a nyitónóta. Először a Trans-Siberian Orchestra lép fel, szerintem olyan 40-50 percen át nyomjuk majd a legnagyobb dalokat, aztán Paul bekonferál engem, és nekifutunk a Savatage-dolognak.  Ennél tovább azonban nem jutottunk a megbeszélésben, megállapodtunk, hogy január 10-én mindent pontosan megtervezünk, közte  azt is, hogy mi legyen a többi bulival, illetve az ehhez hasonló dolgokkal. Jelen pillanatban csak Wackenben lépünk fel, de ha minden letisztul, nem zárnám ki annak a lehetőségét, hogy emellett legyen pár másik buli is.”