A debreceni/hajdúszoboszlói tagokból álló, hardcore/punk vonalon mozgó Hanoi Néma falak, üres fejek címmel még 2010-ben jelentette meg 7 dalt tartalmazó bemutatkozó EP-jét. Azóta sokat fejlődtek a srácok, hangzást és a hangszerelést tekintve is jóval összetettebbek az új dalok. Ennek ékes bizonyítéka a Látókép című nagylemezük. A friss korongot teljes terjedelmében elérhetővé tették a YouTube csatornájukon.

Terveik szerint a 11 dalos lemez január közepétől fizikai formátumban is kapható lesz, január 31-én pedig lemezbemutató buli lesz a debreceni Dharmában, ahol a Hanoi mellett fellép a Makeshift Promise és a Petőfi is.

„Sziasztok!

Végre valahára elkészült a már régóta ígérgetett első nagylemezünk. Ez a 11 szám az elmúlt három és fél év munkája, rengeteg dalt kukáztunk ki ez idő alatt, mert azt szerettük volna, hogy csak azok kerüljenek fel erre az LP-re amiket majd évek múlva is szívesen hallgatunk vissza. Ezért is haladtunk ilyen lassan ezzel az anyaggal, de 100%-ig úgy érezzük, hogy megérte várni. Nagyon sokan segítettek minket ez idő alatt, de most azt a néhány embert szeretnénk kiemelni és köszönetet mondani nekik, akik tevékenyen hozzájárultak a lemez létrejöttéhez.

Köszi a segítséget és a millió türelmet: Dexter (hang), Lőre (design), Viktor, Taki, Kiss, Zsolti, Tomika, Csonti (vokál/csorda).

Nincs más hátra, mint ujjakat a play gombra helyezni és katt!

Boldog Karácsonyt!”

Hanoi a Facebookon