Megérkezett a vajdasági modern metalos Subway első videóklipje. A szegedi  No Total Films kezei alatt (Mark Valach és Szécsényi Dániel) elkészült klip a jövőre megjelenő új, a sorban második nagylemez nyitótételéhez készült el, mely a Featherlight címet viseli. A banda tagjai nagyon elégedettek a filmesek keze munkájával, állításuk szerint a felvételezés és a vágási folyamat is zökkenőmentesen zajlott így garantált a további együttműködés a két csapat között. A csapat hangzásáért a már jól ismert Simon István a felelős a No Silence stúdióból, a rögzítést pedig a fiúk korábbi lemezénél is közreműködő Sebők Szabolcs vállalta az Alxin Recordstól. Időközben az is biztossá vált, hogy április 10-én Óbecsén a Tankcsapda vendégeként lép majd színpadra a Subway, később pedig nyár végéig egy közös turnén vesznek részt a Sequence zenekar állandó társaként.

Subway a Facebookon