A 2006-os Eurovíziós Dalfesztiválról is ismert finn Lordi zenekar idén nyáron rögzítette új albumát Scare Force One címmel, Mikko Karmila producer közreműködésével. Az együttes – rémisztő jellegéből kifolyólag – nem is meglepő, hogy a hallgatóság számára október 31-én, Halloween alkalmára jelentette meg hetedik nagylemezét.

     A borítót illetően megállapíthatjuk, hogy a középpontban a banda tagjai helyezkednek el szokás szerint szörnyjelmezbe öltözve, a helyszín pedig valamiféle háborús övezet. A bal felső sarokban a logó látható, a jobb felsőben az amerikai hadsereg zászlajának egyfajta újragondolása. Ez az első jele annak a ténynek, hogy az új album a háború eszménye felé tendál. A borító például nagyszerűen elénk tárja a The United Rocking Dead című szám képvilágát.

noalordi 46 600 x 450A dalok hangzása az előző lemezen szereplőkhöz hasonló, bár kevésbé karakteres. A legutóbbi két album már egészen más érzéseket kelt a hallgatóban, mint a régebbiek, de még mindig abszolút a Lordihoz köthető. Ennek ellenére a felvezető kissé megdöbbentett, hiszen ha ki kéne találnom, melyik együttestől hallok kórust felvezetés gyanánt, előbb tippeltem volna mondjuk a Sabatonra, mint a szóban forgó szörnycsapatra. Összességében a számokról az az érzésem, hogy az utóbbi időkben Lordiék igyekeznek a valamivel emészthetőbb zenével vegyíteni eddigi stílusukat. Ezzel nincs is semmi probléma, a banda sosem rukkolt elő bonyolultabb felépítésű dalokkal, repertoárjukat továbbra is az egyszerűség jellemzi. Éppen emiatt szerény véleményem szerint a régi és az újabb felvételeket összevetve azt lehet mondani, hogy ez a kis mértékű hangzás- és stílusbeli változatosság színesíti munkásságukat.

A számok főszereplői közt feltűnnek új perszónák, mint a bohócok, démonok és Frankenstein. A szövegek témái a zenekarhoz hűen megtartották groteszk tulajdonságaikat. Félelemkeltő egy kis humorral fűszerezve, emellett polgárpukkasztó, hiszen nem minden hétköznapi emberben merül fel a kérdés: hogyan szeleteljünk fel egy bizonyos útszéli munkát végző hölgyet?

noalordi 56 450 x 600Aki az instrumentális felvételekre vevő, az rábukkanhat a számok között kettőre is: az egyiken Amen csap a húrok közé az Amen’s lament to Ra II-ben, mely folytatása a Babez For Breakfast című lemezen található Amen’s lament to Ra-nak. A másik pedig az ijesztő Barbie-baba, Hella szerzeménye, az együtteshez két éve csatlakozott „Scarbie” billentyűszólója. Bár ez a szóló lehetett volna hosszabb is, kétszer is visszatekertem, hogy leellenőrizzem, ténylegesen rajta van-e az albumon. Nagyobb terjedelem lehetőséget adhatott volna akár arra is, hogy jobban belemerülhessek abba a fantáziába, ahol a danolászó kislányok a Hellához hasonló nyúzott plasztikbabáikkal játszanak.

 Klipek is készültek már a lemezről két dalhoz. Az egyiket a címadó Scare Force One-hoz forgatták. Meglátásom ezzel kapcsolatosan a következő: a régi videoklipbéli látványelemeket (többnyire a pirotechnikára gondolok) mindinkább felváltja a töménytelen mennyiségű vér és a kikent-kifent, idomos csajok. Manapság az utóbb említett két dolog köti le a fiatalság figyelmét. A másik videó birtoklója a Nailed by the hammer of Frankenstein. A Lorditól szokatlan példány a klip, mivel itt inkább képsorozat játszódik le a dalszöveget is feliratozva, és a zenekar tagjai csak megrajzolva tűnnek fel Frankensteinnal együtt egy képregényben.
ARVE Error: The [[arve]] shortcode needs one of this attributes av1mp4, mp4, m4v, webm, ogv, url

    A Lordi 1992-es alakulása óta napjainkban is igen tevékeny zenekar. Reméljük, még sokáig fenntartják sikerességüket, és esetleg a jövőben ellátogatnak újra Budapestre egy hozzájuk méltó showműsorral.
7/10

  A Scare Force One dalai:

 SCG7: Arm Your Doors and Cross Check
 Scare Force One.
 How to slice a whore
 Hell sent in the clowns
 House of ghosts
 Monster is my name
 Cadaver lover
 Amen’s lament to Ra II
 Nailed by the hammer of Frankenstein
 The united rocking dead
 She’s a demon
 Hella’s kitchen
 Sir, Mr. Presideath, Sir