A brit Sylosis zenekarról legutóbb tavaly szeptemberben számoltunk be, amikor a Monolith című lemezük amerikai turnéján a zenekar busza teljes sebességgel belerohant egy kamionba. A banda járműve totálkárosra tört, három tag pedig megsérült és kórházba került. Szerencsére azóta jól vannak, így már sokkal örömtelibb hírrel szolgálhatunk: Dormant Heart címmel a Nuclear Blast égisze alatt január 15-én jelenik meg a Sylosis negyedik nagylemeze.
A Sylosis márciusban, egy intenzív turné közepette látott neki az album feldemózásának. A dob-témák május folyamán kerültek rögzítésre, a Monkey Puzzle Stúdióban – ezeket még a banda eredeti dobosa, Rob Callard játszotta fel, ő azonban egyéb elkötelezettségeire hivatkozva szeptemberben kilépett a csapatból. Így aztán ezen az albumon mutatkozik be a Sylosis alakulatában a Bleed From Withinből ismert Ali Richardson dobos.
A lemez producere maga Josh Middleton frontember volt, a hangmérnöki feladatokat Scott Atkins látta el, a maszterelésért a TesseracT gitárosa, Acle Kahney felelt, míg a lemez borítóját (képünkön) egy neves Bristol-beli művész, Bonfire (Opeth, Satyricon, Katatonia) tervezte. A lemez első slágere a Mercy lesz melyhez klipet is készítettek:





