Január 29-én a Monster Magnet vendégeként láthattuk a japán stoner/doom Church Of Misery zenekart, akik ma este egy önálló bulira térnek vissza hozzánk. A januári koncert a Club 202-ben zajlott, július 23-án pedig az A38 Hajó tetőteraszán zenéltek. A koncerten jelen volt Gábor András is, aki egy remek beszámolót írt a buliról:
Idén július 23-án ismét hazánkba látogatott Japán leghíresebb kortárs doom metal bandája, a Church Of Misery. Előzőleg fél évvel ezelőtt jártak felénk, amikor is az Ozone Mama és a Monster Magnet társaságában léptek fel.
A tokiói zenekar az A38 hajó tetőn pontosan azt nyújtotta, amit vártunk, ultrasúlyos doom riffek, hangyányi pszichedelia, korai 70-es évek kissé virág-gyermek/kissé ortodox metál-megjelenés, 
egyszóval a Black Sabbath ifjú japán helytartói döngettek brutál hangerővel. Bár a koncepció nem teljesen eredeti, a COM baljós szövegei a történelem híres sorozatgyilkosairól szólnak (például Arthur Gary Bishop-ról, a utah-i tömegmészárosról). Bár jutalomban lehetne részesíteni bármely rajongót, aki akár csak egy mondatot ért abból, amit Hideki, az énekes kántált alvilági hangon, nélkülözve minden esztétikai tökéletességet, mégis érzelmesen beleadva szívét-lelkét.
Az utóbbi időben jó pár doom/stoner banda fordult meg a hajón, a Church Of Misery mégis valahol unikumnak számít. Igazi időrepülés a látvány és a 
szellemiség, amit a srácok fellépésükkel nyújtanak, nem volt konferálás, nem volt jóformán szünet sem a dalok között, sokszor instrumentális jammeléssel kötötték össze a számokat, komplett egésszé varázsolva a műsort. Védjegyévé vált a zenekarnak a folyamatosan gerjesztett analóg szintetizátor is, mely a hangszereket, mint egy zajkeltő eszköz egészítette ki (ugyancsak egy olyan érdekes színfolt, amit nem mindennap lát az ember.)
A zenekar hibátlanul töltötte ki a másfél órás játékidőt, minden hangszer jól szólt, erőteljes, pontos dobolásnak, pumpáló basszusnak, ütős gitározásnak és az említett, szinte már félelmet-keltő éneklésnek voltunk tanúi. Mindezek ellenére lehettek volna többen is ezen a koncerten, a hazai stoner-doom krémje nem tűnt fel. Lehet, hogy csak az idők változnak. Tökéletesen érthető, ha ez a 
zene nem fog meg mindenkit, mégis úgy érzem, nem véletlenül turnéznak folyamatosan. Szinte érthetetlen és egyben igen figyelemreméltó, hogy egy zenekar, akinek a tagjai szinte semennyire nem beszélnek angolul, mégis járja a világot. Úgy tűnik, hogy ennyit számít az „egzotikum”. Ám ne legyünk túl szigorúak, ezt a bandát – ha lehetőségem adódik – mindig meg fogom nézni, mert egész egyszerűen nem véletlen, hogy világszerte elnyeri temérdek metal-rajongó tetszését. A koncert után volt szerencsém ismét találkozni a fiúkkal, volt közös fotó, villázás, bratyizás és sok örömteli mosoly, ami még inkább feldobta az estémet. Akármennyire súlyos zenét játszik is a Church Of Misery, egy hihetetlenül tisztelettudó és kedves csapatot ismerhetnek meg bennük azok, akik a fellépéseik után kicsit együtt lógnak velük.
