Miután a fesztiválozók nagy része kikászálódott víz áztatta sátrából, eljött az ideje, hogy embert varázsoljunk magunkból. Zuhany, kávé, miegymás. Abszolút pozitív, hogy végig a négy nap alatt volt meleg víz a vizes blokkokban, így nem szibériai körülmények között kellett a reggelt kezdeni. Az viszont már csalódásra adott okot, hogy reggel tízig a Fornettisen kívül semmi nem volt nyitva. Értem itt azt a két darab pultot is, ami a kávé és a tea árusításával volt hivatott foglalkozni. Szerintem alig akad olyan ember, aki sátorban reggel nyolcnál tovább bír aludni. Egyrészt a kényelmetlen körülmények miatt, másrészt azért, mert reggelre szaunává változik a nejlon katlan. Így korán reggel már türelmetlenül vártuk, mikor nyit az éltető kávét és teát áruló kis stand. A rocker is ember, mi is iszunk ilyen italokat. Vagyis ittunk volna, de így sokan inkább a közeli Spar és Penny Market felé vették az irányt reggeli frissítőért.
Délelőtt folytatódott a pangás. Kihalt volt minden, mivel az első koncert csak három óra körül kezdődött, a fesztiválozók a városban, vagy a kemping területen tengették idejüket. Szép város Fehérvár, mindenképpen érdemes benézni, ha akad az embernek ennyi szabadideje. A különböző kocsmák és pubok személyzete pedig kifejezetten várja ilyenkor a Fezenezőket.
Az első igazán izgalmas pillanat három után nem sokkal jött el számomra, amikor is interjúra indultam az est egyik legnagyobb sztárjához, az egykori Nightwish királynőhöz, Tarja Turunen-hez. Hamarosan meg is osztjuk majd veletek az interjút, de ehhez még egy kis időt kérünk. Annyit azonban elárulok, hogy egy végtelenül kedves nőt ismerhettem meg benne, és bármikor szívesen visszamennék interjúzni hozzá.
A nagyszínpadon a műsort a Wisdom kezdte, akikről igazából nem nagyon tudok mit mondani. Elismerem munkásságukat, de sosem voltam rajongója a power metálnak, így csak az számított, hogy a közönség élvezze. Élvezték is, ahogy láttam, így a szűk egy órás buli után a srácok elégedetten vonulhattak le a színpadról és adhatták át a helyet a német szent-thrash-háromság egyik tagjának a Destruction-nek.
Azt azért nem árt tudni, hogy az eredeti programtervben még az Exodus neve szerepelt, viszont a thrash metál alapvetés sajnos lemondani kényszerült, többek között a fehérvári bulit is, így jött a helyükbe Németországból, a Kreator és a Sodom egyenrangú társa, a több mint 32 éves múltra visszatekintő Destruction. A megalkuvást nem ismerő trió egy kis durvulást vitt az amúgy nagyon visszafogott napba. Mint elefánt a porcelánboltban, ahogy szokták mondani. Semmi nem maradt épségben. Majdnem kilencven perc töménytelen zúzás. Headbang, body-surf, mosh pit, wall of death. Mi más kell még? Semmi! Így kell megmozogatni a tömeget. A thrash veteránok teljes odaadással tolták végig a bulit, rohangáltak fel-alá a színpadon, a közönséggel együtt ugráltak, valódi show-t csináltak. És tették ezt úgy, hogy sajnos az ő nevük itthon nem elég nagy ahhoz, hogy önmagukban megtöltsenek egy 
fesztivált rajongókkal. Így a koncertjüket végig néző emberek nagy része már bizony az utánuk következő Tarjára helyezkedett. De ott és akkor ez engem pont nem érdekelt, ahogy azokat sem, akik tényleg a Destruction miatt jöttek. Mert azért voltak szép számmal olyanok is. Minden irányban lehetett fehértornacipős thrashereket látni, felvarrókkal telepakolt farmerdzsekikben. Zömmel az a korosztály, akik már a nyolcvanas években is így jártak a koncertekre, de azért jó páran voltak a fiatalabb generációból is. Imádtam ezt a bulit. Ahogy öregszem, egyre jobban érzek rá az ilyen zenékre, mert időtállóak, és két-három évtized árnyékából is úgy pusztítanak, ahogy a mai zenék nagy része sosem fog. Thrash Till Death!
Ahogy lement a nap, jött az, amire aznap a legtöbben vártak. Színpadra lépett Tarja és az ő saját zenekara. Hol is kezdjem? Először is, ez is nagyon jó volt. Tarja zenéje nem metál, de attól még jó. Kiválóan hangszerelt muzsika, csellóval, szintivel, egy dögös basszeros lánnyal, egy állat gitárossal, és Mike Terranával. Ő egy külön „állatfaj”, nem tudom máshogy jellemezni. Hihetetlenül látványos a játéka, amivel majdhogynem az egész show-t elvitte. Nem azt mondom, hogy nagyon nagy ördöngösség amit művel, de baromi látványos. Így kell tökéletesen paraszt vakítani. A folyamatos grimaszaival, dobverő dobálgatásaival, a közönség hergelésével, ő egy igazi különc. Aki amúgy, ha kell, nagyon is jól tud dobolni, mondjuk Tarja mellett pont nem kell. Olvastam már tőle interjúban, hogy kicsit azért unatkozik, ezért is a rengeteg show elem, így vezeti le a benne maradó energiákat. De mindegy is, hogy miért csinálja, attól még látványos és közönségszórakoztató.
Persze nem feledkezek meg magáról Tarjáról sem, aki immáron anyaként ugyanazzal az elánnal veti bele magát minden egyes buliba, mint mielőtt még szülői feladatai akadtak volna. Róla mi újat is lehetne írni? Semmit. Még mindig ugyanaz a gyönyörű nő, akit 15 évvel ezelőtt megismerhettünk a Nightwish élén. Azóta persze történtek változások, Tuomasékkal már max csak ügyvédeken keresztül beszél, de a rockzenétől szerencsére nem szakadt el az amúgy komolyzenei képzést kapott énekesnő. Ő egy igazi díva, aki nem csak arra figyel, hogy minden egyes hang rendben legyen a koncerten, de arra is, hogy tökéletesen nézzen ki, sőt, még legyen ideje át is öltözni a buli alatt. Amíg épp a ruháit cserélte, a zenészei biztosítottak minket arról, hogy ők is joggal vannak a színpadon Tarja mellett. Számomra az egész koncert egyik legjobb pillanata ez az instrumentális betét volt. Miután az énekes pacsirta visszatért a gardróbjából, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a csapat belecsap az Empty Hollow-ba a Rage-től, akarom mondani a Neverlight című számba, ami, hogy is mondjam, enyhe koppintás. Nem lehetek én sem mindig kedves újságíró. Muszáj vagyok ezt megjegyezni, azért is, mert ugye Terrana volt a Rage-nek is a dobosa, igaz amikor az Empty Hollow íródott, már rég nem volt a banda tagja. De persze a közönség ezt is élvezte. Sajnos a Rage-t kötve hiszem, hogy a Tarja imádók közül annyira sokan ismernék, így ez a kis turpisság nem nagyon fog náluk előtérbe kerülni. A legnagyobb ovációt egyértelműen, az Over The Hills nóta kapta, ami ugye eredetileg egy Gary Moore dal (illetve egy ősi kelta népdal), amit feldolgozott a Nightwish, még Tarjával, majd most előadta a saját csapatával. Feldolgozás a köbön. De attól még jó volt. Rögtön ezután az Until My Last Breath-szel elköszönt tőlünk Tarja és egy majdnem tökéletes koncert élményt hagyott itt nekünk.
Jöhetett a magyar heavy metal egyik úttörője, az Ossian, de előtte még a „Fezenre Veled” tehetségkutató győztese, a Prey zenekar kapott egy háromszámos bizonyítási lehetőséget a nagyszínpadon. Mindenképpen hatalmas megtiszteltetés egy ilyen kis zenekarnak két ilyen név között játszani. És ami a legnagyszerűbb, hogy még jó is az, amit csinálnak. A Tarjától megrészegült és az Ossianra várakozó közönség egyöntetűen élvezte azt, amit a fiatalok csinálnak. Biztos vagyok benne, hogy fogunk még hallani a csapatról.
Jöhetett tehát az Ossian. Rögtön az elején le kell szögeznem, hogy sosem voltam Ossian rajongó, és valószínűleg már nem is leszek az, de hihetetlen, hogy több mint 30 után is mennyi embert vonzanak. Meg merem kockáztatni. hogy voltak annyian kíváncsiak a Paksi Endre vezette csapatra, mint Tarjára.
Jöttek sorban a nagy slágerek, Rock Katonái, Acélszív, Éjféli lány. Sajnos az egyetlen Ossian dal, amit szeretek, a 15 perc nem került ma terítékre. Éjfél előtt nem sokkal vége volt a bulinak, én meg megindultam, hogy a csarnokban belenézzek az Akela koncertjébe.
A farkasok zenéje a másik olyan (van amúgy), amiért sosem rajongtam, mégis élőben mindig megfog. Lehet a hangzás keményebb, a hangulat adta plusz az, ami miatt a koncertjeiket szeretem, vagy legyen akármi az ok, de otthon sosem hallgatom őket, mégis élőben minden fesztiválon, ahol csak ott vagyok, szinte már várom a bulijaikat. Megint jó volt ez, és a csordulásig megtelt Hammerword Csarnok közönsége is jót bulizott.
Az Ossian és az Akela átfedésében volt egy Fish! koncert is a No Wave Sátorban, ahova én nem jutottam el, de az időközben megérkező Gyurcsik György kolléga igen, így most az ő emlékeit is olvashatjátok arról a koncertről.
„Mivel kamasz koromban meglehetősen sok Ossian koncertben volt részem, így a Fezenen nem vágytam Endréék metal himnuszaira. 41 évesen rajtam már nem fognak a különböző rocker-lázadású szövegek, de azért a nyitó Rock katonáit még átmulattuk a haverokkal, majd gyorsan átnyargaltam a No Wave sátorba, ahol pont a Fish! kezdett bele a buliba.
Setlist hiányában, illetve az iszonyat energikus előadásmódnak köszönhetően nem számolhatok be arról, miként jöttek sorban a dalok, de egy Fish! bulin soha nem is az a lényeg. A srácok olyan improvizatív, jammelős előadásra képesek, hogy nem lepődnék meg, ha ők sem készülnének kimondott dalsorrenddel. Főleg egy olyan bulin, ahol a frontember, Kovács Krisztián, alias Senior Hal épp a születésnapját ünnepli a színpadon. Már, ha hihetünk neki, mert tudjuk jól, az irónia nála is ezer fokon izzik, mint ahogy a banda dalszövegeinél is folyamatosan jelen van. Szakadtam, amikor például a közönségtől megkérdezte, hogy előző napon ki lépett fel ugyanezen a színpadon, és miután a tömegtől (mert, hogy fullon volt a sátor), azt a választ kapta, hogy a Subscribe, akkor visszakérdezett, hogy vajon kik ők és jó zenét játszanak-e. Hasonlóan humoros volt, ahogy a közönséget próbálta átcsábítani a HammerWorld színpadra Akelára is. Minden bizonnyal pont a Fish! tagjai csápolnának Főnökék dalaira. Tehát Krisztián-szülinap ide vagy oda, a banda ezúttal is hozta a remek produkciót. A saját dalok közé pedig ezúttal is jöttek az érdekes feldolgozás-részletek. Volt itt a már megszokott RATM, majd Faith No More, akarom mondani Commodores Lionel Richie-vel, de még a Backstreet Boys Everybody-ja is előkerült. A közönség hálás volt minden számért, legyen az feldolgozás, vagy szóljon a “halak” bármelyik korszakából. A zenekar tagjai vica-verza imádják a rajongóikat, imádnak a színpadon lenni, és én is imádok Fish! koncertre járni, mert a remek zenék mellett a hangulat is kifogástalan, és akkor még említést sem tettem arról, mekkora százalékban a csajok dominálnak a banda koncertjein. Egy biztos, ha önfeledt bulizásra vágysz, nézd meg, merre zenél a Fish!, menj el, a buli hangulatát pedig bízd a Halacskákra!”
Mozgalmas nap volt tehát ez is, ahol már szerencsére az eső is megkímélt minket. Az Akela koncert lezárásával beindult a hajnalig tartó rockdiszkó és karaoke party. Aki bírta, mulatott, aki nem, az meg álomra (vagy vakondtúrásra és kövekre) hajtotta a fejét, és várta a pénteki napot, ahol az Ignite mellett végre felcsendülhetett élőben a Final Countdown a Europe-tól.
További képek a Fezen első napjáról ITT!
A Nulladik nap történései pedig ITT!
