A Budapest Parkban július 29-én fellépő brit Joss Stone neve valószínűleg csak a vájt fülű, soul-rajongók számára ismerős. A most is még csak 27 éves énekesnő mögött azonban már nagy ívű karrier áll, hiszen már 13 évesen feltűnt a BBC tehetségkutató műsorában, ahol nagy példaképének Aretha Franklinnak egy számával indított és melyet a végén meg is nyert. Tehetségében igencsak biztos lehetett, mert 16 évesen otthagyta a középiskolát enyhe dyxlexiára hivatkozva. És bejött neki!! Gyorsan megnyert egy másik tehetségkutató versenyt is a szakma figyelmét erőteljesen felkeltve.. 2003-ban jelent meg első lemeze, melyet az amerikai S-Curve kiadó adott ki Soul Session címmel és 2005-re háromszoros platinalemez lett. Innentől kezdve nincs megállás , egyik lemez követte a másikat, rengeteg díjra jelölték, melyeknek egy részét el is nyerte, hogy csak egyet említsek, ami rögtön kettő: Grammy díj.
Harry Potter sikerével emlegették egy lapon a nevét, mint egyfajta csoda-tinédzser. Nem minden alap nélkül: 16 éves korára olyan érett és képzett hangja volt, mint kevés nagy tapasztalattal bíró énekesnek, aki a soul mellett a jazz, blues különböző változataiban is járatos nem csak énekesnőként, de zeneszerzőként is. A 2014-es év Joss Stone számára világkörüli turnét hozott, melynek első felében megfordult Új-Zélandtól Dél_Afrikáig sok helyen, második felében pedig Európa számos országában lépfel, annak nyugati és keleti felében egyaránt Spanyolországtól Horvátországig, köztük természetesen Magyarországon, Budapesten a Parkban július 29-én. Aki minőségi zenét akar hallani, ott a helye.
Facebook esemény ITT!
Jegyirodai értékesítés:
▲ Jegyek a Ticket Express-nél, a jegyirodákban és az alábbi linken:http://goo.gl/khfZac
▲ A Budapest Parkban is vásárolhatsz koncertjegyet 13.00 és 20.00 között, programnapokon a Park zárásáig.
—-
Italakcióink minden nap:
17-20 óráig
korsó (6 dl) Soproni 390 Ft
korsó (6 dl) Heineken 470 Ft
vodka 390 Ft
koktélok 800 Ft
22-23 óráig
korsó (6 dl) Soproni 390 Ft
korsó (6 dl) Heineken 470 Ft
vodka 390 Ft
Nyitástól zárásig
Vodka Red Bull 990 Ft
Strongbow 2-őt fizet 3-at kap akció 1580 Ft





