Catacombs Of The Black Vatican címmel hivatalosan április 7-én jelent meg a Zakk Wylde gitáros vezette Black Label Society tízedik stúdióalbuma. Az új dalokban már nem hallható az 1998-as indulás óta náluk zenélő Nick Catanese gitáros játéka. A banda ugyanis még december elején egy közleményt adott ki arról, hogy Nick és a BLS útjai elváltak. Indok nem nagyon szerepelt benne, azt azonban közölték, hogy abszolút barátilag köszönték meg egymásnak eddigi munkájukat. Így aztán Nick „Evil Twin” Catanese kizárólag friss bandájának, az épp énekest kutató Kaldera-nak a dolgaival foglalkozhat. Catanese utódja pedig a bostoni születésű Dario Lorina lett.
A 24 esztendős Dario gitártudását megcsodálhattuk már 2011 novemberében a Rocktogonban, amikor a Lizzy Borden tagjaként lépett fel hazánkban. 2009 óta turnézott a kultikus kaliforniai metal, előtte azonban a néhai Warrant énekessel, Jani Lane-nel is turnézott. Így már Dario Lorina gitárjátéka hallható az áprilisban megjelent új Black Label Society albumon. Az új BLS korongot a holland Mascot kiadó dobta piacra. Korábban már bemutattuk a My Dying Time című szerzemény klipjét, most azonban Justin Reich rendezésében klip készült az Angel Of Mercy dalhoz is:





