Az Epica még tavaly, egész pontosan március 23-án egy nagyszabású eindhoveni koncerttel ünnepelte meg 10. születésnapját. Ennek a Retrospect elnevezésű előadásnak a felvételét még az év novemberében ki is adták. A Retrospect – 10th Anniversary című anyag 2DVD + 3CD, illetve 2Blu-ray + 3CD formátumokban jelent meg. Magyar vonatkozása is van a kiadványnak, ugyanis ezen a koncerten a kibővített Reményi Ede Kamarazenekar, valamint a Miskolci Nemzeti Színház kórusa lépett fel az Epicával, akikkel már a 2008-as Miskolci Operafesztiválon is együtt zenéltek.

A szimfo metalos holland banda Joost Van Den Brook producer (ex-After Forever és Ayreon billentyűs) közreműködésével készítette új nagylemezét. Az új Epica korong, szám szerint a hetedik, The Quantum Enigma címmel május 5-én jelent meg. A lemez megjelenését követően turné következik. A banda ha jövőre is, de hozzánk is ellátogat, egész pontosan január 24-én. A budapesti Petőfi Csarnokban lévő koncerten a brit Dragonforce is fellép majd.

A koncert Facebook oldala