Több hónapos keresgélés és meghallgatás után Vállai Krisztiánra esett a Cherokee legénységének a választása. Krisztiánt korábban a Long Road zenekar basszerosaként ismerhettük meg, de már korábban is vállalt énekesi szerepet a Rock nevében projekt néhány dalában, és részt vett az idei Dunakanyar Hangja tehetségkutatón is. Krisztián érkezésével végre megkezdődhetnek a Cherokee második lemezének a munkálatai és remélhetőleg egy megjelenési dátumról is hamarosan beszámolhatunk. Már akár hétfőn is, hiszen ne feledjétek, hogy az új énekkessel felálló Cherokee június 23-án, 17 órától a Rockpanoráma című műsorunk vendége lesz.
Az idén krisztusi korba lépett Kretens zenekar nemrégiben egy új EP-vel jelentkezett, melyre 7 dal került fel. A lemezborító némileg kiverte a biztosítékot, de Beri Ary azaz Berencsi Attila ezt a képet vizionálta a lemez meghallgatása után. Az 1981-ben alakult zenekar hamarosan a punk zene egyik kultcsapatává vált, annyira, hogy a rendszerváltás előtt még a hatóságok is rajta tartották a szemüket a zenekaron. A 80-as évek közepén már gyengült a nyomás, így a Kretens kijutott az akkor NSZK-ba és több ezer ember előtt játszhatott a Pecsában. A 2000-es évek elejétől, több tagcsere és rövidebb hosszabb szünet után a zenekar újra aktív és ennek bizonyítéka a Térdejjbe!!!, mely lemez 7 dalt tartalmaz. A lemez borítója sokaknál kiverte a biztosítékot, de a csapat most is hű maradt nevéhez. Ha szeretnél hozzá jutni a lemezhez, írj a zenekar Facebook oldalára és figyeld a velük kapcsolatos történéseket. A Kretens június 23-án pedig a Rockpanoráma című műsorunk vendége lesz, az adásban pedig természetesen hallhatóak lesznek az új dalok is.
Hétfőn 17 órától tehát ismét Rockpanoráma. Az élő műsor során lehetőségetek lesz kérdéseket feltenni a vendégeinkhez, illetve ezúttal is teljesítjük majd zenei kéréseiteket. Tartsatok velünk!
Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...
2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...
Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...
Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...
A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...