Az elmúlt napok rockzenei hírrovatát fürkészve kétségtelen, hogy a legnagyobb szenzációval a Slayer zenekar Implode címmel nyilvánosságra hozott vadonatúj szerzeménye viszi a prímet. A dalt április 23-án élőben, a Revolver Golden Gods díjátadón a Los Angeles-i Club Nokiában mutatta be a banda. Az új lemezen dolgozó zenekar a díjátadóra három dalos szettel készült. A South Of Heaven és a War Ensemble mellett eljátszották azt az Implode című dalt, amit eredetileg már két évvel ezelőtt egy maxira szántak. A Terry Date producerrel felvett dal stúdióváltozata meghallgatható, sőt, egy szimpla regisztráció után innen le is töltheted. Az, hogy pár nap alatt többszázezren hallgatták/töltötték le a nótát nem véletlen, hiszen meggyőződésem, hogy a Föld nem hord a hátán olyan rockert, aki legalább egy Slayer lemezt nem hallgatott meg. Arról pedig már nem is beszélek, hogy az Implode öt hosszú, fájdalmaktól sem mentes év után készült. A csapat erősségét mutatja, hogy Jeff Hanneman gitáros tavalyi halála után is folytatják. Tisztában vannak azzal, hogy Jeff a felhők közül lenézve rájuk is így akarná. Ez nem is kérdéses, főleg egy olyan bandánál, akik pályafutásuk alatt több tucat klasszikus albummal ajándékoztak meg minket. Én most az 1990-es keltezésű Seasons In The Abyss mellett tettem le a voksomat.
A Huntington Beach-i Slayer – Dave Lombardo (dob), Jeff Hanneman (gitár), Kerry King (gitár), Tom Araya (ének, basszusgitár) – felállás 1981-ben jött létre. Show No Mercy címmel 1983-ban adták ki első nagylemezüket. Szövegeik, zenéjük, színpadi image-ük miatt nem egyszer támadták őket, de a zenekar kitartott. A felállás szinte változatlan maradt napjainkig, gyakorlatilag csak a dobok mögött 
volt változás, de Lombardo, mindig visszakeveredett valahogy a helyére, amit szerintem senki sem bánt meg. Ha a Slayer klasszikus albumai kerülnek szóba, jelentőségét és intenzitását tekintve nyilván az 1986-os keltezésű Reign In Blood számít az örök csúcsnak, ezen nincs is mit vitatkozni. Én azonban az azt követő South Of Heaven albummal váltam rabjukká. Ebben pedig nem csak az játszott szerepet, hogy a Petőfi Rádió A Heavy Metal kedvelőinek című műsorának jóvoltából, a „Mennyország déli részével” ismertem meg a zenekart, sokkal inkább az fogott meg, hogy Arayáék a korábbi agresszivitást tudatosan lassabb, dallamosabb, ugyanakkor roppant sötét zenei 
világgal fűszerezték. Nálam azonban mindig is az ezt követő Seasons In The Abyss számított a Slayer igazi csúcsalkotásának. A lemezt két kaliforniai stúdióban rögzítették: a munka a Hollywood Soundban vette kezdetét, és a legendás Record Plantben fejeződött be 1990 nyarán. A produkció fő felelőse ezúttal is az a Rick Rubin lett, aki eredetileg rap-producerként szerzett magának nevet, a Reign In Blooddal és a South Of Heavennel azonban megmutatta, hogy a durva muzsikákhoz is konyít. Ezúttal azonban már az az Andy Wallace is előlépett producerré, aki az előző két albumon még „csak” hangmérnökként ügyködött. A Slayer rájött, úgy fejlődhet leginkább tovább, ha a régi durvább önmagát elegyíti az érettem, lassabb, ugyanakkor dallamosabb 1988-as South Of Heaven hangzásával. Ez volt tehát az iránymutatás. A Seasons In The Abyss végül 1990 október 9-én került a boltokba Rick Rubin kiadójánál, a Def Americannél. A lemez dalaiban tényleg a ’86-os és a ’88-as lemez egyfajta szintézise valósult meg.
A lemezt indító War Ensemble a korai Slayer vad, vágtázó tempóit örökölte. Jól kidolgozott témák váltják egymást, és az elmaradhatatlan két szólótéma is feldobja a hangulatot. Egyértelműen a ’90-es évek első Slayer himnusza lett a dal. Az Angel Of Death után talán ez Kingék leghíresebb és nem mellesleg legjobb gyors dala, ami eszelős tempója ellenére is egyből megragad a fejben. Érdekesség, hogy néhány hónappal a lemez megjelenése után, a ’91-es Öböl-háborúban az 
amerikai katonák himnuszává vált a dal. A Blood Red lüktető sodrása viszi tovább a hallgatót. Valósággal betonba döngető a tempó. Araya itt gyakorlatilag dallamosan énekel, ami előtte nem volt rá jellemző. A Spirit In Black egy középtempós dühös nóta, reszelős, durva riffek, hatásos ének színezi a feszes szerkezet adta teret. Lassul és gyorsul a lemez, nincs egy szusszanásnyi idő sem. A Hell Awaits-szerű dobtémával induló Expendable Youth súlyos, földbe döngölő nóta, karcos, kellemesen vastag sounddal, erős dobjátékkal és feszes gitártémákkal zúzza le az ember arcát. Jön a személyes kedvenc (persze nem csak nekem) a Dead Skin Mask. A dal szövege egyes szám első személyben a pszichopata sorozatgyilkos Ed Geinről szól. Lassú, headbangelős őrlése a legsötétebb atmoszférát képes teremteni. Morbid hangulat, súlyos szöveg, egyedi megszólalás – mi kell ennél több? A mai napig az első számú kedvencem tőlük. Nem megyek végig a lemez dalain, szerintem sokatoknak ismert a felhozatal. A zenészeket azonban nyugodt szívvel ajnározhatom. Lombardo 
zseniális játéka mellett mindenképpen muszáj külön kiemelni a gitárszólókat, ebből a szempontból ugyanis egyértelműen a Seasons a Slayer legkerekebb albuma. King és Hanneman szólói a kemény, ugyanakkor dallamosság irányába indultak. Kerry nyersebb, sarkosabb szólói kiválóan egészítik ki egymást Jeff melodikusabb, kiműveltebb dolgaival. A lemez kritikai fogadtatása szinte egyöntetűen pozitív volt. Amikor a Seasons In The Abyss megjelent, a banda már javában turnézott Európában a Clash Of The Titans turné keretében a Megadeth, a Testament és a Suicidal Tendencies társaságában. Az album a Slayer addigi legjobb listás helyezéseit produkálta – az Egyesült Államokban a 44., Nagy-Britanniában a 18. helyen startolt. Nem véletlen, hogy ez lett az első anyaguk, amiért aranylemezt kaptak az USA-ban.
Ez az album egy érett együttes átgondolt műve. Mondom ezt annak ellenére, hogy tisztában vagyok azzal, hiába volt hatalmas siker, ekkoriban már kezdtek elharapózni a feszültségek a csapaton belül, és végül 1992 májusában a társaival rendkívül rossz viszonyban lévő Dave Lombardo kilépett a Slayerből. Ezzel számomra a banda első korszaka lezárult. Nem bánkódtam, hiszen minden idők legjobb thrash lemezét tálalták fel nekünk. Kihagyhatatlan gyöngyszem.
Pontszám: 10/10
Az együttes tagjai:
Tom Araya – ének/basszusgitár
Kerry King – gitár
Jeff Hanneman – gitár
Dave Lombardo – dob
A lemezen hallható dalok listája:
01. War Ensemble
02. Blood Red
03. Spirit In Black
04. Expendable Youth
05. Dead Skin Mask
06. Hallowed Point
07. Skeletons Of Society
08. Temptation
09. Born On Fire
10. Seasons In The Abyss
