Március 21-én látott napvilágot a ‘Puccer’ zenekarának, az utóbbi időben igen nagy aktivitást mutató Invader minden ízében új albuma. Bár korábban egy négy dalt tartalmazó EP előmelegítette a terepet, a Szép új világ címet kapott korong a csapat első olyan teljes értékű nagylemeze, melyen a 2012 végére kialakult felállás szerepel. A Lahovicz “Puccer” Zoltán gitáros vezette metal brigád felállása akkortájt szilárdult meg, Jósa Tamás énekessel, Hornyák Péter dobossal (ex-Ossian), a lemezt pedig a basszusgitáros Mezőfi József basszusgitárosnál rögzítették, aki zenei rendezőként is irányította a munkát. A Szép új világ album 12 dalának többsége 2012 óta született, és a dalszerzésben a Munkácsi “Tommen” Tamás gitárossal teljes ötös felállás részt vett. A Szabad lázadó című dalhoz klipet készített Invader április 26-án a Club 202-ben játszik a Kalapács zenekar vendégeként, majd május 19-én a Rockpanoráma című műsorunk vendége lesz a zenekar.
Invader – Klippremier – Szabad lázadó
0

Friss hírek
Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői
Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...
A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik
2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...
Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”
Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...
Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban
Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...
A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre
A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...




