Retribution címmel január 31-én jelent meg a Farkas Zotya vezette Ektomorf tizenegyedik nagylemeze. A magyar metal zenekarok közül az eddigi legnagyobb nemzetközi sikert elért banda, Tue Madsen producer irányítása mellett végezte a stúdióalbum munkálatait, mely a sikeres 2012-es Black Flag-et követi. 2014-ben az új lemez mellett aktív jubileumi év is vár az 1993-ban Mezőkovácsházáról indult bandára. A Retribution lemez már ismét Schrottner Tamás gitárossal készült, aki 2012 őszén tért vissza a csapatba. Érdekesség, hogy a Numb And Sick című dalban az Ill Nino (tavaly márciusban közös Európa turnét bonyolítottak le az Ektomorf csapatával) torka, Cristian Machado énekel duettet Zolival. A dal olyan jól sikerült, hogy klip is készült hozzá, ráadásul az Ill Nino énekese is vendégeskedik benne, miután a tengerentúlon maga is forgatott egy részt a kliphez, így Chris is szerepel a klipben. A Retribution tavaszi Európa-turnéja április 10-én, a budapesti Yukban indul. Farkas Zotyáék különleges bulit ígérnek, hosszú programmal, magyar nyelvű blokkal, az új album sok dalával és persze az összes Ektomorf klasszikussal. A Numb And Sick után elkészült az új klip is, ezúttal a You Can’t Control Me dalhoz:
Ektomorf – Klippremier – You Can’t Control Me
0

Friss hírek
Mudfield- 3. Falunap a Barba Negrában!
Augusztus 19-én szerdán ismét a Barba Negrában lép fel a Mudfield, akik Falunap elnevezéssel harmadszorra tartják meg a fővárosban ezt a bulit. Az idei...
Két héten belül indul a TÁBOR Fesztivál! Új színpaddal és rengeteg napközbeni programmal várnak...
Alig 2 hét van hátra az ország legnagyobb nyárzáró rock and roll házibulijáig: augusztus 26-án indul Alsóörsön a TÁBOR Fesztivál. A négynapos rendezvényen szokás...
Punkok, időutazók és megmondók
Sokan már azon picsognak, hogy itt a nyár vége, a STENK csapata viszont úgy döntött, erről tudomást sem vesz, inkább bölcsen élvezi a jelent,...
33 év után újra együtt zenélt a Deep Purple és Ritchie Blackmore
1993 után, ha csak egy dal erejéig is, de újra együtt állt színpadra a Deep Purple és alapíó gitárosuk Ritchie Blackmore. A New York-i...
Most szombaton! 60 éves Ganxsta szülinap a Parkban!
Augusztus 15-én egy estére a Budapest Park lesz Ganxsta Zolee életművének központja: a Ganxsta 60 Fesztiválon szinte minden zenekar színpadra lép, amelyben a rapper,...




