Reméljük, senkinek sem kell bemutatnunk a Romantikus Erőszak névre hallgató bandát, hiszen az 1994–es megalakulása óta a RomEr-nek becézett csapat 8 stúdiólemezt, 2 gyűjteményes lemezt, 2 koncertlemezt, 4 kislemezt, 1 bakelit kislemezt és 2 megosztott lemezt (a Független Adóval és az Archívummal), 9 videóklipet és 2 koncert DVD-t készített, továbbá a csapat 8 válogatás CD-n is szerepelt. Legújabb kiadványuk Jubileum címmel tavaly december 6-án, a Hadak Útja kiadó gondozásában jelent meg. A banda március 8-án a Petőfi Csarnok színpadán telt ház ünnepelte 20 éves jubileumát. A zenekar két évtizedes fennállása óta közel 400 koncertet adott a Kárpát-medence 27 történelmi vármegyéjének 124 településén. A Romantikus Erőszak továbbra sem ül a babérjain, ősszel egy Petőfi versek megzenésítéseit tartalmazó vadonatúj lemezzel jelentkezik, amelynek előfutáraként máris megnézheted a Föl! című számhoz készült új klipjüket:
Romantikus Erőszak – Ősszel Petőfi versek megzenésítésével jön az új album
0

Friss hírek
Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői
Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...
A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik
2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...
Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”
Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...
Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban
Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...
A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre
A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...




