Mielőtt bármit is mondanék a lemezről, szükségszerű leírni, hogy a Tankcsapda rock zenekar és nem metál. Ebből adódik, hogy nincs az új albumon – ahogy a többin sem – iszonytató deathmetálos lábdob, hörgések és társai.
Azért fontos ezt leszögezni, mert az új album, a Minden jót kapcsán sok helyen róják fel a zenekarnak, hogy miért nincs egetrengető pörgés minden dalukban, miért énekel Lukács és nem vonyít. Aki ezekre vágyik, tegyen be egy COB vagy egy Dimmu albumot és hallgassa azt! Íme a Minden jót, szerintem:

Csapda vagyunk
Nem megszokott intróval kezdődik a dal. Lágyabb dallam, Lukács pedig össze-vissza beszél aféle zajt alkotva (igazából felsorolja az éveket a zenekar alakulásától kezdve), majd jól érthetően beleszövi “kettő-nulla-nulla-kilenc”. Hallgassátok meg fülhallgatóval, biztos, hogy mosolyra fakaszt titeket is. Aztán felsír az a bizonyos gitár, és igazi tökös-mákos RnR bevezető veszi kezdetét. És a zenekar közben játszik tovább; amolyan in medias res megoldással egyből a lecsóba csapnak. Ezen a részen az Élni vagy égni albumon megjelent A fény a fegyverem stílusát evokálják. “Mi a Csapda vagyunk megyünk tovább, addig amíg ad, addig amíg kér.” Az üzenet egyértelmű.

Minden jót
A kezdést a Johnny a mocsokban-hoz tudnám hasonlítani: tempós punk’n’roll. Elég erős társadalomkritikát énekelnek meg. Utalnak a válságra, elitélik azokat, akik a “hitelből vett ásóikkal a saját sírjukat ássák.” A politika fegyver, a hatalom pénz. De ott van az is, hogy az átlagember nem tud ez ellen tenni. “Az a helyzet, hogy ez a helyzet.” Majd visszautalás arra, hogy a múltban sem volt másképp, sőt: “A testvéred, a legnagyobb megfigyel, ha meghagyod…” És magyarázatot adnak arra a kérdésre is, hogy a Minden jót-tal nem elköszönnek és leteszik a hangszert, csupán megfigyelnek minden rosszat, minden jót.

Kóla, jég és Whiskey
Mikor megláttam a megjelenés előtt a dallistát, egyből az jutott eszembe, hogy valami Horvát Charlei-s dalt írtak, meg is ijedtem. De nem ez a helyzet. A Legjobb méreg albumon megjelent Fekszem a földön gitártémájára hasonlít a kezdés. De eszünkbe juthat a Tankológián megjelenő Babyface is, legalábbis a verze előtt egyből az a dal tört elő belőlem. Tipikus tankcsapdás csajozós-szerelmes dal. Na mielőtt az Örökké tartra gondoltok, inkább a 14-re és az Úgy szeressre gondoltam. A szerelem helyett valami ösztönös szeretet és vágy van az előtérben. “Hagyjuk a romantikát, menjünk lazsnakolni!” Ennek a dalnak tételmondata lehet a Carpe diem! – azaz élj a mának. Úgy tűnik, Lukács megint találkozott valami hülye libával, mikor a szöveget megírta, mert teljesen az Akinek látsz nőkritikája – Buta tyúkod a pasikkal: ma az egyikkel megy el, holnap a másikkal. Tényleg annyira hülye, hiába jó az eleje, hogy mire a végére érsz, rájössz hogy semennyi ész nem szorult bele – jelenik meg, igaz, most “csak” a folyamatos pletykálhatnékjuk a probléma, nomeg a “fején felül fekete lyuk”. Nagyon hamar kitör a 14-ből ismert “nekem az ágy a vágyam veled, oda vigyél el” érzés. Nincsenek tabuk, nem értem mire vár – énekli Laci. Folyamatos célozgatások, próbálja felspirálni a képzeletbeli hölgyet: Ha nincs rajtad semmi, csak én, az is jó rád. Pörgős, rockos zene, szerintem nincs vele baj.

Nézz szét belül
Nagyon odab..ós riffel kezdődik a dal és igazából egy Zorall feldolgozás, az Egész éjjel vedeltem jut eszembe róla. De az ének már teljesen más stílus. A szöveg itt most nem másokról szól, hanem önmagunkról. Érdemes odafigyelni minden sorára. Ne mástól várj válaszokat, hanem saját magadtól. Oldd meg te a problémáid, és nézz szét ott, belül!

Keverék
A bevezető az Agyarországon megjelent A világ discot juttatja eszembe. A szöveg pedig a már ismert se eleje-se vége odamondogatás. Ezt ne úgy értsétek, hogy nincs mondandó, hanem pont az a lényeg, hogy annyi mindent énekel ki magából, hogy ott már nincs helye mondatoknak, az egész egy teljes szöveggé válik. Mint a kezdeti Csapda. Odamondogatunk, és nem hagyjuk, hogy félbeszakítsanak. Dallamos verze, nyugodtabb dob. A refrénnél a Ha zajt akartok albumon lévő Szívbörtön jut eszembe. “Nem vagyok fajtatiszta, csak egy keverék”. Aztán persze Jönnek a férgek, kicsit másképp: “Reggel dohány, kávé, ebédre mikrohullám, este a munkából már hullán indul a harmadik műszak; sör, meg a haverok”

(LAX) Jön majd egy gép
Itt is a Johhny a mocsokban jut eszembe, legalábbis az elején. Aztán az is eszünkbe jut, hogy mi a LAX (Los Angeles reptere) és eszünkbe jut a California Über Alles. De nem csak ez, hanem a 2003-mas Adjon az ég is. Ha láttátok a klippet, van benne egy fiatal srác, akit rabul ejt a RnR. Nos, ebben a dalban is egy lázadó kamaszt kapunk, akinek tele van a feje a RnR-lal. “Ez a ritmus nem kód, nem valami rejtjelezett üzenet.” Egyszerűen csak a Zene minden, ez pedig egy egyszerű, pörgős dal.

Köszönet Doktor
Mikor a dal megjelent a Pesti Est mellékleteként, fogtam a fejem, hogy az nem lehet, hogy ennyire szart csináljon a zenekar, és reménykedtem, hogy nem ilyen lesz az egész album. El is tettem messze a korongot, közelembe se kerüljön. Aztán megint belehallgattam most, hogy itt a teljes lemez. És azt kell mondjam, nem szabad elsőre itélni. Már ott tartok, hogy a kedvencemmé avanzsál a nóta. A Jönnek a férgek és A civilizáció vége együtt jelennek meg a dalban: “Bombát dobnak az arabokra, gyerekek szakadnak szét apró darabokra…” Nem mehetünk el amellett, ami a világ többi részén zajlik. Felnyitja a szemünk, és nem hagyja, hogy homokba dugjuk a fejünk. Szembe kell nézni azzal a szennyel, amit művelünk egymással és magunkkal. De ott a doktor, aki gyógymódot nyújt: Vedd elő a gitárt és a dobot, és zenéld ki magadból a szart, és arra az időre nem kell látnod a szörnyűséget, amit majd úgyis felfal egy földön kívüli tenyészet.

Mindentől távol
Pörgős kezdés, zúzda. Egy kicsit a Kísérlet száma jut eszembe, de elég hamar elkanyarodnak ettől a stílustól. “Én nem leszek szolga, nem leszek báb! Meghalok inkább, de legalább az maradok aki mindig is voltam” Senkinek nem jut eszébe, hogy “Az életem mégse’ eladó, nem ver át semmilyen propaganda-híradó. Ha keresem a bajt az az én bajom de legalább nem vagyok divatmajom!” ? “Voltam már jobb időben, jobb helyen” – utalás a Mitől legyen-re. Teszem a dolgom és neked is ugyanúgy tenned kell. Eképp változik a Kapd be a horgot, a többit én elintézem felszólítás. Aztán a zúzós-pörgős téma átmegy egy ritmusosabb, dallamosabb r’n’r-ba, refrén formában. Fantasztikus betét, emiatt már azt mondhatom, hogy abszolút kedvenc!

Új nap vár
“A hüvelykujjam rég nem mutat az égre, a csizmámról is lekopott már a por” Szerintem egyértelmű, hogy melyik dalra, milyen távoli érzésre emlékeztetnek, és mondanának neki búcsút, de ez még mindig ugyanaz az út, ami akkor volt. Nem tudom, mennyire tudatos, mennyire nem, de az első versszaknál nekem a Gyűrd össze a lepedőtről elcsavarog a fantáziám, és valahogy megpróbálom a Föld és ég szövegét énekelni. Nagyban hasonlít a két dal, csupán ez kicsit pörgősebb. Holnapra új nap virrad, holnaptól minden más lesz. Ezzel meg is nyugodnánk, csakhogy egyből rávágják, hogy “Vagy ugyanaz mégis, én valahogy azt érezem itt bent.” Szóval teljesen nem fogunk megnyugodni, az biztos. Kicsit lassabb dal, mint a legtöbb erről az albumról, de persze nem egy Múlik.

Nincs fék (Nincs félelem)
Mondhatnók Johnny már megint mit csináltál?! Egyértelmű utalás a régi-régi klasszikusra. Muszáj látnunk, hogy el lehet követni ugyanazt a hibát újra és újra. Vezetéshez, száguldáshoz kifejezetten ajánlott nóta, mert bennem nincs kuplung, nincs fék, nincs félelem: Az egyenes végén jönnek a kanyarok, ennyi az életem! Szóval esélyes, hogy ez is közkedvelt nóta lesz, habár még nem hallottam koncerten előadva. Az éles váltás ebben a dalban is megvan, de valahogy mindig visszajutunk ugyanoda, ezzel is valami körforgásra fogunk következtetni.

Mire vagy kiváncsi
Szerintem nem a Valami Amerika 2-ből ismerték meg a tankerek ezt a dalt. Ugyanis már régóta játszák koncerteken és a közönség már régóta kivülről fújja a szöveget. Most valahogy felkaptam azért a fejem, mert teljesen más dallamra emlékeztem, és még nem is tudom úgy énekelni, ahogy megszoktam. A jól ismert és megszokott társadalomkritika szólal meg ebben a dalban is: Nem a szemed hibája, ha nem tetszik amit lát. Az ember önpusztítására hívja fel a figyelmet, másrészt pedig ismét figyelmeztet az Adjon az égből és az Agyarországból már ismert fordulattal: Mindenkinek ami jár!

Lazán csak…
A végére tettek egy lassú nótát is. Szerintem azoknak a csajoknak lesz a kedvence ez a dal, akik még 14-7 évesek és bármit megtennének Lukácsért. Elején egy férfias “hmmm” és minden női szív elolvad. Kicsit polgárpukkasztó a szöveg azért: “A harmadik valami jehova, vagy mi, tudja a fene, de félrebeszél…” De akár egy kisgyereknek is írhatta volna altatóként az apja, mert a törődés is nagyon benne van, de az életről-halálról nem énekelne senki a gyermekének, az is biztos. Persze hozzáteszik, hogy tartanod nincs mitől, mert én azért vagyok, hogy óvjalak. Lukács szavaival élve “szerelmes vagyok beléd-te is belém dal.” Szóval koncerteken lesz még egy dal, amin a közönség 80%-a smárolni fog és pogó helyett lassacskán tipegnek ide-oda a párjukkal.

Összességében azt elmondanám még, hogy az album együtt nagyon egyben van; külön, dalonként nem tudnám őket elképzelni. Nem tudom elképzelni, hogy egy-egy dal legyen sláger, mert így együtt ez a tizenkét nóta az egység, a sláger, a tökéletes. Ha valaki azt mondja, hogy meghallgatta, nem tetszik, annak pedig csak azt tudom mondani: akkor most a fülhallgatód vedd elő, és hallgasd még meg a teljes lemezt egy párszor. Legalább ötször, aztán majd meggondolod magad!