Hiába, azért ez a COVID-19 is „jó valamire”. A világjárvány okozta karantén idején megszámlálhatatlan remek dal született a négy fal között. Bizony, az alkotó elme nem kér a kényszerpihenőből, addig motoszkál a zeneszerzők fejében, amíg ők kénytelenek hangszert ragadni és elindul a dalszerzői folyamat. Ez történt a legendás glam/sleaze banda, a Kix frontemberével is. A 64 esztendős Steve Whiteman kihasználta, hogy a Kix kénytelen volt törölni a turnéját, így az énekes You’re Welcome címmel elkészítette első szólólemezét. A korong július másodikán jött ki.

Whiteman elmondása szerint a 12 dalötlet már két éve motoszkált a fejében, a kényszerpihenő alatt azonban ideje volt kész dalokká gyúrni őket. Érdekes, hogy az első szólólemezre 64 évet kellett várni, pedig Whiteman már igen korán, gyermekként kapcsolatba került a zenével. Kezdetben egy Led Zeppelin-feldolgozásbandában szállította a Plant-témákat, de már 1978-ban felfigyelt rá az akkor még The Shooze néven funkcionáló Kix. Velük aztán az 1996-os feloszlásig hat nagylemezt készített.

Ezt követően is maradt a zene mellett, Billy Andrews gitárossal megalapították a Funny Money zenekart, mellette pedig ének, dob, gitár és harmonika oktatást is tanított a maryland-i zeneiskolán. Olyan növendékek cseperedtek fel nála, mint Jordan White, vagy a Halestorm énekesnője, Lzzy Hale. A Fuuny Money csapatával négy nagylemezt és egy koncertalbumot adtak ki, majd 2003-ban – igaz, hogy a Kix alapító/basszusgitáros, dalszerző, Donnie Purnell nélkül – de feltámasztották az anyazenekart. Az pedig bizonyította, hogy továbbra is van bennük spiritusz, hogy a 2014-es visszatérő Rock Your Face Off albumuk a Billboard 200-as listáján a 48. helyig jutott, ezzel a Kix valaha volt második legmagasabb pozícióját elérve az 1988-as Blow My Fuse korong után.

Steve Whiteman tehát ilyen nagymúltú háttérrel vágott neki első szólólemezének. A 12 számos album egyik producere maga Whiteman volt; míg a kollaborátorok a frontember hű társai – Brad Divens, Jimmy Chalfant és Bob Paré voltak. A hanganyag keverését szintén Divens végezte el, a Fixintogetmixin Stúdió falai között. A lemez pedig frankón is szól. Nem steril, mocskos amennyire a dalok igénylik. Amúgy ne számíts egy újabb Kix albumra, a szólólemezek célja pont az, hogy némileg eltérjen az anyabandától. Pedig még akár Kix-es is lehetne, hiszen a doboknál Jimmy “Chocolate” Chalfant ül, de itt van Brad Divens (Wrathchild America, Souls At Zero) basszusgitáros is, aki a banda klasszikusnak számító 1983-as Cool Kids albumán tekerte a négyhúrt. Itt pedig a potikat is tekeri, hiszen a bőgő feljátszása mellett ő volt a lemez társproducere, hangmérnöke és keverőse is. Ami a dalokat illeti, legyen szó akár a harmónika-központú ‘Bad Blood’-ról, a blues-alapú ‘Lightning Bolt’-ról, a fülbemászó ‘Do Me Like You Done Me Before’-ról, az érzelmes-melankólikus ‘Kid Dynamite’-ról, vagy épp az ütős-tökös ‘Tug of Luv’ nótáról, mind-mind nagyon egyben van.

A kissé csacskának tűnő lemezborítónak is van mondanivalója. A sztori egészen az első Kix lemez 1981-es megjelenéséig vezethető vissza. Akkoriban a kiadók igenis ragaszkodtak a személyes kontaktushoz, ezért az album megjelenését órákig tartó dedikálások tarkították. Ez pedig a zenészek részéről nem mindig párosult önfeledt szórakozással. A több ezredik aláírásnál már nyilván tele volt a zacskójuk. Enyhe felüdülést jelenthetett, ha a rajongó a megszokott szignó helyett valami extra rajzot is kért a relikviájára. Akkoriban született meg Whiteman pálcikaembere, ami alapján rájöhetünk, hogy emberünk nem volt túl erős a rajzórákon. A digipak CD frontján visszaköszön a dedikálás és a pálcikaemberke is, a fényes discen pedig vérbő hard rock a ’70-es, ’80-as évek legszebb időszakát felidézve. Soha rosszabbat.




Pontszám: 7/10

A lemezen szereplő zenészek:

Steve Whiteman – ének, basszusgitár, gitár, harmonika
Jimmy Chalfant – dob
Bob Paré – gitár
Dean Cramer – gitár
Brad Divens – basszusgitár

A lemezen hallható dalok:

01. Easy
02. Talking Bout Love
03. Get the Wild Out
04. Shock
05. Prick Teaser
06. Bad Blood
07. Kid Dynamite
08. Lightning Bolt
09. Strip
10. Tug of Luv
11. Do Me Like You Done Me Before
12. Shook Me in My Shoes