Pénteken hivatalosan is megnyílt a Rockmaraton fesztivál a dunaújvárosi Szalki-szigeten, a metálarcok nagy örömére. Az idei valóban maratoninak ígérkezik, hiszen kilenc napon át dübörögnek a jobbnál jobb zenekarok.
A nulladik napon még nem számíthattunk nagy tömegre, ennek ellenére elég szép számmal voltunk jelen, amelyért sok zenekar meg is tapsoltatott minket, örültek a viszonylag nagy közönségnek. A négy színpadból kettő volt csak beizzítva, a Rádió Rock nagyszínpada, valamint a Hammerworld színpad. A megtiszteltetést a Ragadozók nevű helyi zenekar kapta, hogy legelsőként lépjenek fel a fesztiválon.
Bár a második együttes, a Watch My Dying frontemberétől is hallottuk azt a kijelentést, hogy az idei Rockmaraton fesztivált hivatalosan is megnyitja. Számomra ők voltak az elsők, olyan tekintetben is, hogy ezelőtt még nem voltam WMD-koncerten. Nem is csalódtam bennük, bár saját bevallásuk szerint a nagy meleg miatt úgy érezték, annyira nem voltak formában. Persze a közönség ezt nem így vette észre. Érdekesnek tartottam, hogy ilyen indítást kaptunk, mégis nagyon rá tudtunk hangolódni a fesztiválra általuk. Abszolút látványos volt, ahogy az énekes, Veres Gábor a hosszú hajzuhatagát dobálta. Lévén, hogy a srácok nem csak a szövegvilágot, de a dallamvilágot is illetően elég elvont, egyedi zenét játszanak, a bonyolultabb ritmusra csak néhány dal után tudtam igazán ráhangolódni. Maga a koncert kevésbé volt látványos, bár ennek a korainak mondható kezdés is lehet az oka, hiszen ekkor nem csak melegebb van, de világosabb is. Lehetséges, hogy a zenekarok „fényérzékenyek” ilyenkor. Több ilyen régebbi dal is elhangzott még, mint a Holtsúly vagy a Száraz felhők, de a készülő albumról is hallhattunk már újdonságokat: játszották A nagy számok törvényét, a Kő alatt és a Csukott szemmel című szerzeményeket is. Ami a leginkább megtetszett bennük, hogy tudván, hogy régen alakultak, régóta művelik a műfajt, még most is igazi beleéléssel és őszinte meggyőződéssel állnak színpadra, számomra legalábbis ez sugárzott belőlük.
A Rádió Rock színpadán a rocklegenda Kalapács lépett fel következőnek. Nem is kell mondanom, mennyire más világ tárult elénk a Watch my dying után. A punkoktól kezdve a durvább blacket hallgatókon át mindenki a Kalapács koncertjén tombolt, hiszen a rock akármilyen területét is képviseli valaki az ízlésével, ez egy olyan esemény, ami kihagyhatatlan. Igazi őserő áradt a zenéből, mellyel az emberek azonnal tudtak azonosulni, nem véletlen, hogy a sokat hallott számokat mindenki tiszta szívből kiabálta. Kalapács Józsi rengetegszer énekeltette a közönséget. Több érdekes információ is elhangzott tőle a koncertjük alatt: fény derült például arra is, hogy készül az új lemez. Ezen kívül elmondta, hogy a Dr. Weisz Metal Konzílium nevű projekt keretein belül ő is fel fog lépni A bohóc című dalával az ősz elején megrendezésre kerülő Rock On! Festen. Hogy a repertoárról is szóljak pár szót, felcsendült a Patkánymese, egy ősrégi, A jel, a Gépinduló és az érzelemmel teli Én itt leszek.
Áttértem ezután a Hammerworld színpadára, mely sátorral fedett, nagynak nem mondható, de legalább kicsi. Azt egyelőre nem tudom elképzelni, hogy a Virrasztók vagy a Niburta hogy fognak itt elférni majd kedden. A Magor zenekar is nagyobb helyet érdemelt volna szerintem. Az első sorban a korlát sem éppen az ő közönségükre volt tervezve, a figyelmesebbeknek állandóan vissza kellett igazítani, hogy ne dőljön az aprócska „fotósárokra”. De ebből is látszott, hogy igazán jó hangulatú koncertet csaptak még ilyen, kissé korlátozott körülmények között is. Két záródaluk a Próféta és a Fontosabb, mint az életem volt, majd a hangszerek letétele után megkérték a közönséget, hogy álljunk össze velük egy közös fotóra. Egy kicsit családiasnak tűnt ekkor a légkör, a rajongók nagyon összetartónak tűntek nekem.
Bár az Akelát nem terveztem megnézni a Rádió Rock színpadon, mert úgy éreztem, távol állnak tőlem, pozitívan csalódtam, hiszen végigbuliztam a koncertjüket. Igaz, hogy Katona Főnök igencsak mámoros állapotban állt elénk, ám ez nem jelentett problémát, hiszen a műsort egészen jól levezette, és az előadás is kifogástalan volt. Mikor a színpadon észrevette, hogy Kalapács valamilyen formában otthagyta a névjegyét (nem láttam, mit talált, hátrébb helyezkedtem el a tömegben), eszébe jutott, hogy itt az ideje publikussá tennie egy igazán friss hírt, miszerint felveszi a „Sarló” művésznevet, és Kalapács Józsival oroszországi turnéra indul. Továbbá megtudhattuk, hogy perelik a Rammstein zenekart plágium miatt, mert az Akelát utánozva egy olyan dalt írtak, melyben az addigi számaik részletei adják a szöveget.
A Demonlord koncertjét látva győződtem meg arról, hogy talán okosabb lett volna az Offline pit néven futó, kicsit nagyobb színpadot beüzemelni, hiszen ők is elég szép rajongótáborral rendelkeztek, és bár a zenéjük nem hasonlít a Magoréhoz, a koncert hangulata mondhatni megegyezett. Családiasnak éreztem ezt is. Talán kicsit több ember volt jelen. Őket is most láttam először élőben, és annyira ugyan nem ismerem őket, de a dallamos heavy metál áradatból én is felismertem a The bastard’s songot, mely a rádióban is sokat szól. Nem is baj, hogy még jelen lehettem egy bulijukon, ugyanis olyan hírek terjengenek, hogy változások fognak bekövetkezni a zenekar életében.
A Rózsaszín Pitbull zenéje éppen elég volt ahhoz, hogy kikergessen a fesztivál területéről. Biztosan csak sok az én kis lelkemnek ez a perverz, úgynevezett altesti „humor”, szóval inkább nem nyilatkozom róluk. Aki szereti őket, a punk vendégek színe-java mind ott volt, jól érezte magát, és ez a lényeg. Bár arra már nem mernék fogadni, hogy egyesek emlékezni fognak az előző estére.
Az első pénteki nap további fellépői voltak még a Fekete Sereg és az Alcohol.
