Téboly a Szombatban - Leslie McKlasky
30
okt.
Koncert • 2009. október 30., péntek, 17:17

Téboly a Szombatban - Leslie McKlasky

Kellemes hétvégét kívánunk Nektek, Kedves Hallgatók!
És ebben most az egyszer igazán, komolyan, és mindent elsöprően partnerek leszünk, ugyanis egy olyan embert - sőt, Embert! -  ismertetnénk meg Veletek kicsit közelebbről, akivel talán nap-mint-nap találkoztok (csak nem ismeritek személyesen), vagy ha mást nem, legalább a TV-ből hallottatok már róla.

Egy félelmetes tehetségű zenész. Gitáros, bendzsós, szájharmonikás, énekes, aki bejutott a Megasztár középdöntőjébe (Ez egy videó, 1 perc 35 másodpercnél van Ő!!). És most a Deák téren "dolgozik", mint utcazenész. Szerencsére elfogadta a felkérésünket, elvállalta az interjút, úgyhogy szombaton, este hattól Leslie McKlasky szakmai, és magánéletével ismerkedhettek meg, és némi betekintést nyerhettek a country és a bluegrass műfajba, valamint néhány dalt bemutatunk Leslie munkásságából is, az egyetlen, saját erőből megjelentetett CD-jéről.
Várjuk szeretettel kérdéseiteket, és persze délután négytől hatig kéréseiteket akár telefonon (061/787-5227), akár SMS-ben (0670/514-9071), akár a fórumban, akár Szabesznek, vagy Bukott Angyalnak intézve privát üzenetben.
Megosztás: