Megjelent a “Mérgesgyerekek”, azaz a budapesti Mirror zenekar legújabb dala Veszélyes játék címmel. A 2023-as Lépés, lélegzet nagylemez után most egy merőben más hangvételű single-lel rukkoltak elő a srácok, melynek premierje sem véletlenül lett április elseje:
Kis kedvcsinálóként (vagy kedvölőként) engedjetek meg pár gondolatot a erről a dalocskáról. Nem véletlen a premier dátuma. Kitekintés ez egy kicsit, de nevezhetjük talán ablaknyitásnak is egy állott, levegőtlen szobában.
A dal alapgondolata abból az érzésből táplálkozik, hogy ha valaki metálos, akkor egyrészt nagyon kemény, másrészt hajlamos vonzódni a kesergős, kiábrándult témákhoz. Ez persze nem baj, a Lépés Lélegzet lemezünk sem egy rózsaszín álom, kedveljük ezt mi is. Szerettük volna viszont megmutatni-megtapasztalni, hogy van élet a túl komolyan vett dolgokon túl is. Persze aki járt már Mirror bulin, az tudja, hogy mindez nem annyira áll tőlünk távol, a mérgesgyerekek-ügy is valami hasonlóról szól.
Reméljük lesz olyan aki tud erre rezonálni. Biztos lesznek sokan akik nem, “asse baj”. Nekünk most nagyon ehhez volt kedvünk. – írja a zenekar
Mirror-Veszélyes játék (Hivatalos videóklip)
FELVÉTEL:
Miracle Sound,
PRODUCER, MASTER: Vári Gábor
NYÖGÉS: Varga Vencel
Szereplők:
Prjevara Balázs
Nagy Zsolt ( Nagyi )
Mantlik Gergely
Mirror
Videó:
DIR/DOP: Matyovszky Benedek
PROD: Raffai-Huszák Zsombor
PA: Kum Dominik
TECH: Iszák Dániel
Helyszín: Jajcica
A zenekart legközelebb egy különleges akusztikus bulin láthatjátok a BarHole Musicban április 18-án.
SOCIAL:
FACEBOOK
INSTA
TIK-TOK
YouTube
Spotify