Talán semelyik szubkultúrát nem ismerik annyira félre általában az emberek, mint a gót világot. Talán sehol máshol nincs ilyen megosztottság, ennyi elítélés egy réteg felé mint itt. Valamiért a társadalomban egy nagyon félrement információ maradt meg ha arról van szó, hogy gótok. Jaj, állandóan feketében járó, folyton depresszív, összevissza mázolt fura emberek halálmadár kisugárzással. Pedig egyáltalán nem ez az igazság. Egy rettentően sokszínű kultúra ez, mely minden művészetében egyformán romanticizálja az életet, s úgy a halált is. Megjelenésében és viselkedésében is elegáns, ami mellett közösségében is az egyik legbefogadóbb. Kifejezetten igaz ez a beszámolóm alapjául szolgáló The 69 Eyes zenekarra, ami minden aspektusban a maximumot hozza ha erről a rétegről van szó.

A magukat csak helsinki-i vámpíroknak hívó finn kvintett több harminc éve van jelen a műfajban, amellyel így is az egyik legújabb tagnak minősül ebben a körben. De ennek ellenére is olyan szinten sikerült tökélyre fejleszteni a stílus minden jegyét, hogy bátran nevezhetjük őket igazi alapvetésnek és az egyik legnagyobbnak. Tegnapi budapesti látogatásukat pedig pár száz igazi fanatikus tekinthette meg a Barba Negrában, akik az első taktustól az utolsóig adhatták át magukat egy olyan stílusnak, kultúrának, érzelem világnak, ami akkor is az életük része, ha ez a hétköznapi életben esetleg nem is látszik meg rajtuk.

Viszonylag korai kezdés ellenére már szép számmal voltak jelen a Svédországból származó Mister Misery koncertjén. A magukat csak horrormetálként aposztrofáló csapat, noha arcfestésük és a színpadra aggatott pár koponya ellenére a horrortól azért távol áll, a szórakoztatásban nagyon is jók. Kifejezetten kellemes, dallamos metál zenéjükkel, nagyon színesen és okosan megtámogatott vokálokkal felépített produkciójuk, abszolút kiérdemelte az utolsó tapsot is amit kaptak a kb negyven percesre szabott műsoruk alatt. Hangulat fokozásnak remek választás volt a banda, és noha mélyebb nyomott nem hagytak bennem, negatívat nem lehet róluk mondani. Ráadásul plusz pont, hogy alig lett vége a bulijuknak máris jöttek le a közönség közé fotózkodni, beszélgetni.

Negyed kilenckor elérkezett a vámpírbál ideje. Az egyetlen apró negatívum az estémmel kapcsolatban rögtön el is jött. 69-ék is felültek arra a vonat-trendre amit a Wednesday című Netflix-es sorozat hozott be az életbe. Intróként ők is sorozatból jól ismert, és azóta a internet minden pontján felbukkanó zenét használták. Hiába nagyon jó kis alkotás az, mára egy picit túl lett tolva a rá épített hype. Na de ennyit a negatív dolgoktól. Innentől kb 80 perc tömény gót audiovizuális orgia következett. Mint fentebb írtam a The 69 eyes sikeresen fejlesztette maximumra ennek a stílusnak minden aspektusát. Tették ezt úgy, hogy előttünk és velük együtt rengeteg más zenekar is maradandót alkotott már a stílusban. Tették ezt annak ellenére is, hogy -főleg manapság- színpadi megjelenésükben már csak Jyrki69 énekes az aki kinézetben is ad a stílusra. Sőt tették ezt úgy, hogy ha külön-külön nézzük az egyes elemeket, egy kivételével, más zenekarok azért nyújtottak többet. Például Robert Smith a Cure-ból talán a legjobb dalszövegíró, a Depeche-es Feltcher-Gore páros az egyik legjobb zeneszerző duó akik valaha léteztek, arról nem is beszélve, hogy Dave Gahan-nél színpadképesebb frontember kevesebb volt a zenetörténelemben. De Peter Steele monumentális megjelenése, /Tényleg hatalmas ember volt. 2007-ben volt szerencsém vele egyszer személyesen beszélgetni. Noha én sem vagyok kis ember de mellette még én is középföldi hobbitnak éreztem magam/ és a legsötétebb mélységekig lehatoló , minden nőt a lábáról leborító hangja, is előbb helyezi a Type o Negative-ot az általános ismertség terén mint a The 69 Eyes-t.


Az egyetlen kivétel amiben viszont messze veri minden stlíus-társát a finn csapat, az a báli jelleg. Valahogy olyan szinten sikerült zenéjükbe beépíteni a gótika és a vele együtt érkező szomorúszép romantika minden apró, ódon kastélyok báltermére jellemző elegáns bálok összes stílusjegyét, hogy nem csak egy zenei élményt kapunk, hanem egy igazi tánceseményt is. Már ha van kivel táncolni ugye…
Minden egyes dal, legyen lassabb, vagy éppen sokkal -jaj de csúnya szó ez- metálabb, magában hordozza azt a kifinomult eleganciát, azt a letisztult, táncolható ritmust ami ennek a stílusnak az egyik legegyedibb jegye. Ehhez párosul a frontember Jyrki69-ban hordozott Elvis-i extra. Olyan mozgási és hangi adottságokkal rendelkezik mint a Király. Vagyis mint a Király talpig feketébe öltözött finn-vámpír változata. És Elvis is abban volt igazán jó, hogy mozgásával, hangjával és megjelenésével adta el a show-t. Ötven  év távlatából már nyugodtan mondhatjuk azt, hogy sokkal jobb zenészek és zenekarok voltak akkor is a stílusban mint Elvis, de azt azt extrát amit ő hozott a műsor terén, más nem tudta. Ezért is lett ő az, aki.


Itt is pontosan ez a helyzet. Vannak jobb zenekarok zeneileg, műfajon belül is. De ha ehhez hozzá vesszük a Jyrki által hozzáadott színpadi extrát, vesszük mellé a báli hangulatot, a folyamatosan táncolható tempót, a szövegében is  kidolgozott mély tartalmakat, a zsigerekig leható gót érzést, akkor megkapjuk azt a The 69 Eyes-t akik azért mégis csak kiemelkednek ebből a szubkultúrából.

Nézegettem a jelenlévő pár száz embert, és mindenhol boldog arcokat láttam. Boldog lányokat, akik tényleg kitettek magukért, és díszes fekete csipkeruhákban táncolták végig z koncertet. Boldog férfiakat, akik adva az eleganciának, zakóban és ingben énekelték a slágerré vált dalokat. Boldog embereket mindkét nemből és minden korosztályból, akik egy átlag nap után megérkezve adhatták át magukat a báli hangulatnak. Élhették át a dalszövegekben hordozott mély és súlyos tartalmakat, és mégis mosolyogva tudtak távozni. Mert visszatérve kezdő gondolataimhoz, hihetetlen nagy a tévhit a gót kultúrával szemben. Ennél boldogabb, befogadóbb közeg kevés létezik.
Mert nem akkor leszel boldog, ha életed minden területén sikeres vagy, mindig minden jó, és mindened megvan. Akkor leszel boldog ha a kevésben is megtalálod az értéket, ha a feketében is meglátod a fehéret, és ha akár a halálban is érzed a romantikát. A The 69 Eyes zenéje pedig erről szól. Ez az egész este erről szólt, ez az egész stílus, kultúra, közösség mind erről szól.

Szerencsére ismét ott lehettem egy The 69 Eyes koncerten ami a legszarabb nap után is fel tud tölteni a magában hordozott energiával, és ahol tudom, hogy ehhez a közösséghez tartozni, minden általánosan terjengő ellenszenv ellenére is a legjobb dolog a világon..

“We are dead until dark
But that’s another thing
Nothing really matters
Behind the shades of blue”

Cikk és fotók: Pásztor Csaba*Kieron*
További 69 Eyes képek IDE Kattintva.

A lehetőségérét köszönet a H-Musicnak.

Az este setlistje:

Devils 
Feel Berlin 
Perfect Skin 
The Chair 
Cheyenna 
Betty Blue 
Gothic Girl 
Death Of Darkness 
Never Say Die 
Gotta Rock (Boycott cover)  
Two Horns Up 
Wasting the Dawn 
Drive 
Brandon Lee 
Framed in Blood 
Dance d’Amour 
Lost Boys