Miután a Stone Sour letudta a Hydrograd lemez turnéját, a Slipknot főnök Corey Taylor másik csapata hibernálta magát. A több mint huszonöt éves múlttal a háta mögött lévő csapat, Hydrograd címmel megjelent hatodik nagylemezét Magyarországra is elhozta, a buli a Barba Negra Trackben volt, 2018. június 25-én. Azóta csend honol a banda körül, ezt a tetszhalott állapotot pedig a csapat gitárosa, Josh Rand gyorsan ki is használta.
Össze szűrte a levet a Paralandra énekesnőjével, Casandra Carson-nal, a közös kollaboráció pedig The L.I.F.E. Project névre hallgat. Bemutatkozó EP-jük július 9-én jön ki a Nuclear Blast gondozásában, az öt dal hangszerelését – beleértve a dob és basszusgitár sávokat is – Rand rögzítette, a dalok keverését pedig Josh Wilbur (Korn, Megadeth, Lamb Of God) végezte. Az EP-n található dalok közül a The Nothingness és az Ignite már tesztelhető.