Májusban, a Nail Records gondozásában jelent meg a székesfehérvári, dark metalban utazó Subcortic bemutatkozó albuma. Az Onward To Glory című tételre készült most el egy videoklip, melyet Haldar San, a zenekar frontember így jellemzett:

 „A dal azt a tudatállapotot írja le, amikor az ember úgy érzi, hogy joga van megbántania a másikat. Felmentjük magunkat, megmagyarázzuk: – Azért beszéltem úgy Veled, mert Te azt mondtad, hogy…és mert Te úgy mondtad…

De akkor vajon mi az a mardosó érzés bennünk egy-egy ilyen szituáció után? Ha nem is valljuk be magunknak, de talán a lelkiismeretünk az.

Lehet, hogy igazunk volt egy vita elején, de ha túlságosan belelovaltuk magunkat az egészbe, akkor bizony lehet, mégis nekünk kell bocsánatot kérni a végén, mert hagytuk, hogy a démonjaink zsinóron rángassanak bennünket és nem uralkodtunk felettük. 

Az embernek nincs joga bántani egy másik érzőlényt, mégis megtesszük nap, mint nap. Aztán persze mindenféle ürügyet, ideológiát találunk ki arra, hogy átverjük és elhazudjuk a saját lelkiismeretünket”

Subcortic zenekar egy székesfehérvári dark metal zenekar, amit 2015 végén alapított Győry Attila (gitár, dalszerző) és Horváth Dániel (ének, szövegek). A bandára leginkább a 90-es évek súlyosabb, dark/goth metalzenéje volt a legnagyobb hatással. A teljes felállás 2016 nyarán állt össze Kulcsár Ádám, Oláh Gergely és Tóth László érkezésével. A zenekar a kezdetektől fogva saját dalok írására helyezi a hangsúlyt.

Mivel az évek során meglehetősen sok kész/félkész dal halmozódott fel Atesznél, – amik a korábbi zenekarokba nem fértek bele az eltérő stílus miatt – a bemutatkozó lemez anyaga hamar összeállt. 2017 tavaszán rögzítésre is került a 13 dalt tartalmazó Addicted To Darkness címet viselő anyag, mely a nevéhez híven kellően sötét hangvételű lett. A felvételek után egy tagcsere történt, gitáros poszton Borzas Zoli erősíti a bandát.