Blood On Blood címmel október 29-én jelenik meg a Running Wild új nagylemeze. Mondhatnánk, hogy éppen itt az ideje, hiszen a hamburgi kalózok utoljára 2016 nyarán adtak ki nagylemezt. Ez volt a Rapid Foray, azóta csak egy EP jött ki 2019-ben. A bandában Rolf Kasparek, azaz Rock’N’Rolf mellett jelenleg Peter Jordan a gitáros, Ole Hempelmann a basszusgitáros és Michael Wolpers a dobos. Már azt is lehet tudni, mikor érkeznek a lemezelőzetes dalok: a Diamonds & Pearls augusztus 13-án került bemutatásra, a The Shellback pedig a mai napon landolt a dalmegosztókon.




Mindannyian tudjuk, hogy milyen nehézségekkel kellett megküzdenie az egész kulturális iparnak a zárlat alatt. Ugyanakkor  nekem és sok más művésznek ez adott egy kis plusz időt, amit arra használtam fel, hogy finomhangolásnak vetettem alá az új dalaim minden apró részletét. A végeredmény egy olyan album, amely számomra valószínűleg a Running Wild egész karrierjének legjobbja, ugyanis a tíz dal mindegyike pont úgy hangzik, ahogy a zeneszerzéskor a fejemben voltak. Sosem voltam még ennyire elégedett az eredménnyel egyetlen korábbi Running Wild lemeznél sem.” – mondta Rock’N’Rolf kapitány

A Running Wildban Rolf Kasparek, azaz Rock’N’Rolf mellett jelenleg Peter Jordan a gitáros, Ole Hempelmann a basszusgitáros és Michael Wolpers a dobos.




Running Wild – Blood On Blood
(Október 29 – SPV/Steamhammer)

01. Blood On Blood
02. Wings Of Fire
03. Say Your Prayers
04. Diamonds & Pearls
05. Wild & Free
06. Crossing The Blades
07. One Night, One Day
08. The Shellback
09. Wild, Wild Nights
10. The Iron Times (1618-1648)