Zenészek, sportolók, Oroszországban és Ukrajnában dolgozó diplomaták szerepelnek a brit uralkodó szombaton ismertetett újévi kitüntetési listáján. III. Károly király trónra lépése óta most először részesítette elismerésben és a velük járó címekben az erre érdemesnek talált jelölteket.
Az elismerések kitüntetettjeinek listáját az elmúlt évtizedekben évente kétszer, az uralkodó júniusi “hivatalos” születésnapján és újév előtt hirdették ki. Az utóbbi hetven évben hivatalosan II. Erzsébet királynő, Károly édesanyja adományozta ezeket a kitüntetéseket és címeket a kormány felterjesztése alapján, ám ő szeptember 8-án, életének 97., uralkodásának 71. esztendejében elhunyt. Halálának pillanata óta elsőszülött fia, Károly egykori trónörökös az Egyesült Királyság uralkodója, és most első ízben ő adományozta az újévi kitüntetéseket.
A szombat hajnalban ismertetett, 1707 nevet tartalmazó idei újévi lista világhírű kitüntetettjei között szerepel Brian May, a Queen együttes gitárosa, akit III. Károly – a hivatalos indoklás szerint a zene szolgálatában kifejtett munkásságáért és jótékonysági tevékenységéért – a Sir előnév viselésére jogosító lovagi rangra emelt.
A néhai II. Erzsébet királynő húsz évvel ezelőtti aranyjubileuma, vagyis trónra lépésének 50. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozat máig emlékezetes mozzanata volt, amikor Brian May a Buckingham-palota tetején gitározta el a brit nemzeti himnuszt. Lovagi címével Sir Brian a brit zenei élet igen rangos társaságának tagja lett: a korábbi években hasonló elismerésben részesült mások mellett Sir Elton John, Sir Paul McCartney, Sir Ringo Starr, Sir Mick Jagger és Sir Tom Jones.
A Queen zenésze az elismerés kihirdetése után a következőket mondta: „Boldog vagyok és hálás, hogy megkaptam ezt a kitüntetést. A lovaggá ütést nem annyira jutalomként, mint inkább megbízatásként fogom fel, hogy továbbra is harcoljak az igazságért, hogy hangja legyek azoknak, akiknek nem hallatszik a hangjuk. Igyekszem méltóvá válni hozzá, hogy én legyek az a lovag a fényes páncélban.”