Slash & Anthony Bozza – Magyarul is megjelent a...

A mostanra közel két tucatnyi kötetet számláló Legendák Élve vagy Halva sorozatban megjelenő könyvek közt olyan rockos  olvasmányok is magyar verziót kaptak,emelyek maguktól az érintettektől származnak, Pl:a Lemmy önéletrajza, a Johnny Rotten könyv, vagy épp a Nikki Sixx-féle Heroin Diaries,amely ráadásul kiállításában is dőbbenetes igényes.Ezen impozáns sort erősíti SLASH önéletrajza is, amely szintén izgalmas olvasmány! ! ! A Guns N' Roses és a Velvet Revolver gitárosa, a fiatalabb nemzedékek szemében...

Dream Theater – Új lemez, júliusban pedig buli az...

Black Clouds & Silver Linings cimmel június 23-án jelenik meg a prog metál császárok új albuma a Roadrunner gondozásában, bő egyhéttel később, július elsején pedig ismét Budapesten lépnek fel Mike Portnoyék, azonban ezúttal már nem a Petőfi Csarnok szabadterén, hanem a Papp László Budapest Sportarénában. A buli szervezői szerint a legutóbbi, teltházas Pecsás koncert is azt igazolta, hogy a Dream már kinőtte azt a helyszint, ezért választották a lényegesen...

Saxon – Újra kiadják a banda első három albumát

Nem mondom, az évek óta tartó nagy újrakiadási hullám közepén sem kapkodta el az EMI a klasszikus Saxon albumok ilyetén leporolását, pedig ha valami, akkor ez tényleg a metal történelem szerves része. NWOBHM,alap! Biffék korai albumai gyakorlatilag egytöl-egyig klasszikusok. A néhol hard rockosabb ízeket is villantó debüt ugyan első szárnybontogatásnak is tekinthető (a borítója ma is kakukktojás), a Wheels és Strong viszont már egyértelműen kitermelt tucatnyi olyan slágert, amelyek mai...

This Is Hell (USA), The Blackout Argument (D), Dead...

Március 30-án egy háromzenekaros turné látogat el a Dürer Kert kistermébe, két ismerősebb és egy friss névvel. A long island-i This Is Hell a Comeback Kid fémjelezte modern elemekkel dúsított tradicionális hardcore vonal egyik jeles képviselője számtalan EP-vel és két nagylemezzel a hátuk mögött térnek vissza 2007 után Budapestre. A német The Blackout Argument harmadik alkalommal játszik hazánkban, tavaly az Azfeszten láthatta őket a nagyérdemű. Az ex-Paint The Town Red tagokat soraiban tudó zenekar az elmúlt...
Rocközön buli

Lezajlott az Első hivatalos Rockozon.com találkozó

A Rockozon.com teljes stábja, és a Galaktikus Rock Family nevében köszönjük mindenkinek a részvételt, aki megtisztelt bennünk a jelenlétével tegnap este a Rockotogonban, ahol megrendeztük az első hivatalalos Rockozon.com találkozót. Köszönjük a Habos Oldal, és a Brewtal zenekaroknak, hogy megtettek mindent a közönség hangulatának megfelelő szinte emelése érdekében. Sokan eljöttetek, aminek nagyon örülünk, de még úgy látom, hogy szép számmal maradtak otthon Röfferek, akiket a következő bulira mindenképp elvárunk. Számos...

Különleges Mobilmánia koncert a Pecsában

A 2008-as év zenei szenzációja, majd az év zenekara lett az egykori P.Mobil tagokból verbuválódott MOBILMÁNIA együttes. Az alig féléves zenekar rövid idő alatt hihetetlen sikereket ért el. Mindenhol hisztérikus rajongás és óriási teltházak fogadják őket. Nem csak a koncerteken, de az előadások utáni dedikálásokon is együtt tolonganak őszes családapák és a fiatalok is. Nem csoda, hisz együtt a három rock torok: Vikidál Gyula, Tunyogi Péter és Rudán Joe. Mellettük két szintén régi...
tankcsapda_090327

The Bedlam – Turné a Tankcsapdával

Két fontos hírt tett közzé minap az immáron húsz éves Tankcsapda zenekar: Az egyik friss info a hamarosan kezdődő tavaszi turné vendégzenekaraival kapcsolatos: a Nem Hagylak El 2009 Turné vendégzenekara a Tankcsapdával egy időszakban, az az a szintén nagyjából húsz évvel ezelőtt alakult BEDLAM lesz. Az elmúlt sok év passzivitása után gyakorlatilag az eredeti felállásában újra összeállt zenekar zenéje már a kezdeti években is megelőzte a saját korát. Izgalmas zenei kirándulás lesz...
zeffer_andras

Rockzenészek a rákbetegekért – Jótékonysági koncert a SYMA csarnokban

Ahogy ma reggel a suliba tartottam, kiszúrtam egy plakátot a Gyömrői út másik oldalán. Ha tehetem, minden reklámot elkerülök, ha kell, becsukom a szemem, de ez a plakát valahogy megfogott: Rockzenészek - ezzel a szóval kezdődött. Erre pedig bármelyik rocker felkapja a fejét... Volt még időm jobban megnézni a plakátot, úgyhogy gontalanul elolvashattam rajta a "Rockzenészek a rákbetegekért" feliratot, és Zeffer András nevét. Utána néztem, íme a részletek:A Magyar Rákellenes Liga...

In Flames – A göteborgi metal úttörői újra a...

Az In Flames 2006. április 16. után 2009. április 1-én ismét a Petőfi Csarnok-ban ad koncertet! A 2008-as A Sense Of Purpose lemezüket mutatják be a turnén, melyet 2009. januárjában két díjjal is jutalmaztak a Swedish Metal Awards-on. Ők kapták a Best Death Metal és a Best Video/Director(Alias/Patric Ullaeus) díjat.! Persze az At the Gates sokkal kultikusabb banda, a Dark Tranquillity pedig-bármit jelentsen is ez-művészibb, és nélkülük sem létezhetne ez a műfaj, de mégis csak az In Flames az az együttes,...

Régi basszgitárosával együtt lép fel az új életre készülő...

A Metallica volt basszusgitárosa, Jason Newsted is fellép majd az együttessel, miután azt beiktatják a Rock And Roll Hall Of Fame-be. Lars Ulrich közben bevallotta azt is, hogy el tudják képzelni az életet lemezkiadó nélkül is. A Metallicát április 4-én iktatják majd be a rock halhatatlanjai közé, és az ünnepségen fel fog velük lépni a zenekarból 2001-ben távozó basszusgitáros, Jason Newsted is. Mindez Kirk Hammett gitáros szerint leginkább a Blondie-nak...

Friss hírek

Meghalt Póka Egon!

Elhunyt Póka Egon. A magyar blues legendás alakja hatvankilenc éves volt – értesült a Magyar Zene. A Máté Péter-díjas basszusgitáros, zeneszerző, 1978-tól 1993-ig a...

Új saját dallal és klippel jelentkezett az magyar Guns N’ Roses tribute zenekar, a...

A magyar zenészvilágot megszólaltató kampánnyal kísérve debütált szeptember 10-én este a Hollywood Rose zenekar „Sose volt mennyország" című új dalának klipje. Az új dal...

Whitesnake – Dino Jelusick az éneklés mellett billentyűzni és gitározni is fog a búcsúturnén

Július végén robbant a bombahír, miszerint hétfősre duzzadt a hard rock legenda, Whitesnake. Ráadásul a hadvezér, David Coverdale nem egy újabb hangszerest, hanem a...

Iron Maiden – A világ minden táján tarol a Senjutsu album

Senjutsu címmel szeptember 3-án jelent meg az Iron Maiden 17. stúdióalbuma, a 2015-ös The Book Of Souls lemez folytatása. A Kevin Shirley producerrel még...

Majestica – Új dallal tisztelegnek a fesztiválokon dolgozók és a stábtagok előtt

A tavaly decemberben kiadott A Christmas Carol című album után idén új dallal jelentkezett a Sabaton gitárosaként is ismert Tommy Johansson szimfonikus power metal...