2001-ben ezen a napon jelent meg Angliában, majd másnap világszerte a The Cult hetedik stúdióalbuma a Beyond Good And EvilEz az album jelentette Matt Sorum visszatérését a The Cult dobosaként. Bár Sorum korábban már turnézott a bandával a Sonic Temple turnén 1989-ben és 1990-ben, ez volt az első alkalom, hogy stúdióalbumot vett fel a bandával. Sajnos azonban ez az egyetlen Cult lemez, amelyen az ex- GnR dobos szerepel.

Noha a The Cult eredetileg a post-punk, gothic rock vonalon kezdett el működni, igazi áttörést nem sikerült elérniük. A She Sells Sanctuary single-je ugyan Európa nagy részén bekerült a slágerlistákra, mégis az igazi világhírnevet a már színtisztán hard rock Sonic Temple hozta meg a brit csapatnak. Ez a hírnév azonban nem tartott sokáig, hiszen az ekkortájt egyre erősödő grunge irányzat a klasszikus rock vonal műfajait egyre inkább elnyomta. Ráadásul a korai Cult rajongók sem nézték igazán jó szemmel, hogy Ian Atsbury-ék  is egyre inkább sodródnak el a mainstream irányába. A 91-es Ceremony és a 94-es The Cult lemez pedig olyan gyorsan tüntette el a Sonic Temple sikereit, amilyen gyorsan csak azok jöttek. Ennek, és a folyamatos belső súrlódásoknak a két -máig eredeti és – alapító tag Ian Atsbury és Billy Duffy között, végül 1995-ben feloszlott a csapat. 

A szünet és a távolság viszont jót tett a zenekarnak. Négy év után 1999-ben aztán pár koncert erejéig újra összeállt a két zenész, és folyamatosan változó turnézenészekkel kiegészülve ismét működött a Cult, noha nem olyan intenzitással mint a feloszlás előtt.
A millennium tájékán ütötte fel a fejét a hír, hogy nem csak koncertekről lehet már szó, hanem az ex Guns n Roses dobos Matt Sorum-mal kiegészülve, új albumon is dolgoznak.

Ennek eredménye a 2001-ben megjelent Beyond Good And Evil, ami saját meglátásom szerint a mai napig az egyik legkülönlegesebb Cult lemez. Egyrészt érződött  rajta, hogy ismét jó az összhang Atsbury és Duffy között. Másrészt a legendás Bob Rock producerrel készült anyagon ismét vissza-vissza nyúlt a banda a nyolcvanas évek gothic hatásaihoz.  Sikerült egy olyan jól működő albumot készíteni, ami egyaránt kiszolgálta a Sonic Temple korszak hardrock fanjait, ugyanakkor a korai, gothic-rock Cult éra rajongói is megtalálhatták rajta a nekik megfelelő hangulatot. Mindezt sikerült a kétezres évek elejének megfelelő, sokszor az elektronikát sem megvető hangzásába csomagolni.

A Beyond Good And Evil tehát két korszak rajongóit szolgálta ki egyszerre, egy harmadik korszak aktuális hangzásvilágával. Ráadásul az olyan sláger dalok mint a Rise, a szinte csak populáris rockon szocializálódott füleket is azonnal magával rántotta.

További érdekessége az albumnak, hogy  hard rock vonal, sokszor csak jó hangulatra, bulira építő dalaival ellentétben a Cult nagyon erős szövegvilággal operált. Figyelmesen hallgatva a dalszövegeket, egy nagyon durva érzelmi és lelki hullámvasúton találhatjuk magunkat, ahol a gyorsabb tempós dalok, riffek egy álvalóság hullámhegyeire raknak, miközben a valódi mondanivaló simán leránt a mélybe.  Az eleve sötétebb hangulatú gothic-rockos dalok meg minden tekintetben pusztítanak.

Utólag fura belegondolni, hogy akkori sajtó egyébként erős közepesre értékelte csak a lemezt, míg a rajongók szinte egyöntetűén imádták. Az idő múlásával azonban mint oly sok lemez, ez is erősen felértékelődött. Mára már minden kétséget kizárva az egyik legjobb Cult lemez, amely zenei összetettségében, fűszerezésében  tökéletesen működik a mai napig. Ha most adnák ki, akkor sem lehetne ideje múltnak mondani.

A Cult története azonban itt sem vált tündérmesévé. Egy évvel a Beyond megjelenése után ismét feloszlottak, hogy 2006-ban újra összeálljanak. Azóta viszonylag állandósággal működnek és hozzák ki a lemezeket. Ugyan  a Sonic és a Beyond sikereit már nem sikerült azóta megközelíteni, élőben még mindig egy bármikor felismerhető, egyedi hangzással és varázzsal koncertezik a banda. Aminek mi is tanúi lehetünk, hiszen június 27-én a Budapest Park színpadára érkezik a The Cult.

The Cult-Beyond Good And Evil /2001/ 
9/10

2023.06.27.
The Cult-Budapest Park
Esemény: https://fb.me/e/R2ZyEA7O