Normal 0 21 MicrosoftInternetExplorer4
Ez a 2006-os kanadai alkotás a mai napig megosztja mind a filmkritikusokat, mind a nézőket. Bevezetőként elmondhatjuk, hogy a film megítélése éppoly ellentétes, mint annak cselekménye. Ennek ellenére, a felnőtt korosztály számára ajánlom megtekintésre.
rendező: David Gow, Mark Adam
forgatókönyvíró: David Gow
operatőr: Mark Adam
zene: Benoît Groulx
látványtervező: Perri Gorrara
vágó: Mark Adam, Susan Shanks
szereplő(k):
Andrew W. Walker (Mike Downey)
David Strathairn (Danny Dunckelman)
Joel Miller (Danny apja)
A film in medias res kezdődik, nincs bevezetés, illetve karakterbemutatás. Éppen ezért egy sor lehetőség nyílt meg a készítők előtt, amit nem is haboztak kihasználni. Először is, a gyilkosság, mint előszó, közvetíti a brutalitást és vak gyűlöletet, ami Mike-ban megtalálható, másodszor lehetőség nyílik arra, hogy flashback jelenetekkel ismerhessük meg a karaktereket, sőt ezek a jelenetek fenn tartják a figyelmet így a film nem válik monotonná. A történet nem bonyolult, Mike egy kanadai skinhead ittas állapotban bakancsával megtapos egy indiai vendégmunkást, aki a kórházban belehal sérüléseibe. Tettéért letartóztatják, a bíróság hivatalból rendel ki neki egy ügyvédet, Danny Dunckelmant, aki zsidó származású. A két egymástól eltérő nézet eleinte semmi jóval nem kecsegtet, természetszerűleg kibékíthetetlen az ellentmondás a két karakter között. Danny, apja tanításait követve azonban megpróbálja félretenni az elveit és legjobb tudása szerint ellátni a skinhead fiatalember védelmét.Mike kezdetben makacsul ragaszkodik nacionalista és rasszista elveihez, olyannyira, hogy az első tárgyaláson mosolyogva veszi tudomásul, hogy „barátai” bakancsdobogással hátráltatják ügyvéde beszédét. Erre válaszul Danny elengedi a gyeplőt, magára hagyja védencét a börtönben az aktájával. 
Az agresszív fiatalember idegei lassan felőrlődnek a magányban és a bezártságban. Szembesülve mindezzel, engedve a ’48-ból, megkezdi az együttműködést a védőjével, aki gondolkodásra kényszeríti a bőrfejű ifjút. Különös kapcsolat alakul ki a két férfi között, mindkettejükben lappang az egymás iránti gyűlölet, ugyanakkor a kölcsönös szimpátia jelei is megmutatkoznak.Az ügy hónapokon át húzódik, Danny ellentétbe kerül önmagával és családjával, miközben a skinheaddel való kapcsolata lassanként javul. A film legjobban sikerült jelenete az a dialógus, amikor az ügyvéd, a börtönből tárgyalótermet varázsol és felnyitja Mike szemét, hogy az eddigi munka nem elegendő, hogy a bíróság szétcincálja majd őt egy éles tárgyaláson. Előkerül az áldozat utolsó néhány sora, amiben leírja sérüléseit és állapotát. Az ügyvéd hangosan elolvastatja e levelet a tettessel, aki ekkor végleg szétesik.
A tárgyalásból sajnos Mike beszédén kívül mást nem kapunk, ez keltett némi hiányérzetet bennem, de az ezután következő pár jelenet kárpótolt. Danny és Mike a tárgyalás után a rehabilitációs intézetben találkoznak. Danny-t elhagyta a felesége, így saját boldogságát áldozta fel, hogy segítsen a rasszista srácon. A kettős érzés (szimpátia és gyűlölet) a film végére érthető, de ugyanakkor meglepő módon az ügyvédben marad meg, akinek karrierje ugyan felfelé ível, ám magánélete romokban hever.
Mindent összevetve, az Acélbakancs nem egy hollywoodi szuperprodukció, megdöbbentő látvánnyal és akcióorgiával. Ha a látványról kellene beszélnem, most bajban lennék, mert nem ez a film lényege és nincs is rajta tárgyalnivaló. Ami azonban egyértelmű mindazok számra, akik látták, hogy mélyreható és elgondolkodtató mindaz, amit az alkotás bemutat. Sokan azért marasztalják el a filmet, mert az „ütős” cím alatt valami másra számítottak. Ezt nem tartom helyesnek, mivel az Acélbakancs nem egy kukoricazabálós, könnyed film, amit megnézése után el lehet felejteni. Ez a film gondolkodtat és néha jól pofán csap, igen ez a valóság. Mindaz, amit az alkotás bemutat, létezik, elég kimenni a házból, kiszállni az autóból, máris körülvesz minket, sőt a részesei vagyunk. És épp ez az, ami az Acélbakancs előnye a szupermozikkal szemben: a valóságból építkezik….
