A hullámok közepén, középhullámon, hullajó formában.

1966-ban járunk. A 60-as, 70-es években a pop-, majd a rockzene végérvényesen meghódította a világot. Pedig nem is volt olyan egyszerű dolga, hiszen a legújabb slágerekkel nem feltétlenül szimpatizált az aktuális kormánypárt, mégis az emberek igényei megváltoztatták ezt az álláspontot. A konzervatív Nagy-Britannia rádióadói – kivált a BBC – hetente csupán két órát szentelnek az obszcén és alantas szórakozásként titulált popnak és rock and rollnak, az adásidő nagy részében klasszikus zenével borzolják a bulizásra vágyó fiatalok idegeit. Eközben kalózrádiók szelik az étert, hogy megcsáklyázva a fiatalságot, jó ízlést és az előírásokat félredobva csakis a nagybetűs Zene előtt hódoljanak.

A Rockhajóban ennek a hosszú történetnek egy kis szelete elevenedik meg előttünk, egészen pontosan a kalózrádiók brit aranykora. A történet nagyjából ki is merül a frappáns alapszituációban, melyben egy 10-15 műsorvezető alkotta kalózrádió életébe nyerhetünk bepillantást. Cselekményre, feszült végkifejletre, csavarokra vagy kiélezett helyzetekre még véletlenül se számítsunk, hiszen a Rockhajó nem erről szól. Sokkal inkább a zenéről, a zene iránti rajongásról, a rádiózás aranykoráról, az egytől-egyig emlékezetes és egyedi karakterekről. Utóbbiak persze humorforrásért szolgálnak, és szerencsére kitűnően teljesítik feladatukat. A Rockhajón élők napjait különböző valós és képtelen események alakítják, amik a film során véletlenszerűen kerülnek elő, hogy aztán ugyanolyan hirtelenséggel teljesen el is tűnjenek. Persze van egy minimális fő szál, de tényleg, ez szinte említést sem érdemel. A két órás játékidőben nem sok minden történik, de a jópofa szituációk, a színészek játéka és a jól megírt szövegek láttán ez fel sem tűnik. Ja, és természetesen a hangulat fenntartásában oroszlánrészt tölt be a zene, ami végig fantasztikus. Szédült tempóban váltják egymást az olyan dalok, amikről meg nem mondanánk, hogy mi a címe vagy az előadója, de valahol, valamikor már biztosan hallottuk azokat. A film legjobb pillanatait is a zenére adott egyszerű hallgatói reakcióknak köszönhetjük, amiken egyszerűen lehetetlen nem vigyorogni. Ez a mosolygás pedig a film végéig kitart, ami miatt nem bírtam nem szeretni a Rockhajót. A történet tényleg egy kövér nulla, de a hangulat mindent visz.

Egy-egy poénra, dialógusra, személyes háttértörténetre, vagy csak úgy a Zenére kihegyezett szcénák viszik a vállukon a filmet, még a hajó süllyedésére komponált, látványos katasztrófa-finálé ellenére is. És az a zene! Legyen bár anakronisztikus a Rockhajó filmzenéje (a filmben elhangzó számok nagy része még ötlet szinten sem létezett 1966-ban) nagyszerű, felemelő és mindig az opus cselekményére – akár dalszöveggel is – reflektáló nóták hangzanak el. Ízelítőt kapunk a ’60-as évek forradalmi hevületéből, valamint a gondtalan és az aktuális államhatalomnak mindig fityiszt mutató rock and roll életérzésből. Curtis az üzenetét a végtelenül cool színészein keresztül tudja világgá kürtölni.

Rockhajó kicsit aránytalan és kicsit hosszú film, de ez senkit nem érdekel. Az sem számít, hogy Carl végül megtalálja-e az apját, vagy hogy mi lesz a sorsa a játékidő alatt fűződő nagy szerelmeknek – egyedül a tengerbe vesző lemezgyűjtemények miatt szomorkodunk, mivel a film minden kockáján a Zene szeretete süt át. És ez a fontos. Mert a Zene örök! Most gyorsan elmorzsolok egy könnycseppet.

Filmzenék:
Disc one

  1. “Stay with Me Baby” – Duffy – 3:52
  2. “All Day and All of the Night” – The Kinks – 2:23
  3. “Elenore” – The Turtles – 2:30
  4. “Judy in Disguise (With Glasses)” – John Fred and His Playboy Band – 2:52
  5. “Dancing in the Street” – Martha Reeves and the Vandellas – 2:36
  6. “Wouldn’t It Be Nice” – The Beach Boys – 2:23
  7. “Ooo Baby Baby” – Smokey Robinson – 2:45
  8. “This Guy’s in Love with You” – Herb Alpert & The Tijuana Brass – 4:01
  9. “Crimson and Clover” – Tommy James & The Shondells – 5:24
  10. “Hi Ho Silver Lining” – Jeff Beck – 2:53
  11. “I Can See for Miles” – The Who – 4:07
  12. “With a Girl Like You” – The Troggs – 2:07
  13. “The Letter” – The Box Tops – 1:54
  14. “I’m Alive” – The Hollies – 2:25
  15. “Yesterday Man” – Chris Andrews – 2:32
  16. “I’ve Been a Bad Bad Boy” – Paul Jones – 2:20
  17. “Silence Is Golden” – The Tremeloes – 3:09
  18. “The End of the World” – Skeeter Davis – 2:39

Disc two

  1. “Friday on My Mind” – The Easybeats – 2:53
  2. “My Generation” – The Who – 3:19
  3. “I Feel Free” – Cream – 2:54
  4. “The Wind Cries Mary” – Jimi Hendrix – 3:21
  5. “A Whiter Shade of Pale” – Procol Harum – 4:00
  6. “These Arms of Mine” – Otis Redding – 2:33
  7. “Cleo’s Mood” – Jr. Walker & The All Stars – 2:42
  8. “The Happening” – The Supremes – 2:50
  9. “She’d Rather Be with Me” – The Turtles – 2:21
  10. “98.6” – The Bystanders – 3:19
  11. “Sunny Afternoon” – The Kinks – 3:34
  12. “Father and Son” – Cat Stevens – 3:42
  13. “Nights in White Satin” – The Moody Blues – 4:26
  14. “You Don’t Have to Say You Love Me” – Dusty Springfield – 2:49
  15. “Stay with Me” – Lorraine Ellison – 3:33
  16. “Hang On Sloopy” – The McCoys – 3:52
  17. “This Old Heart of Mine (Is Weak for You)” – The Isley Brothers – 2:51
  18. “Let’s Dance” – David Bowie – 4:06

/forrás:kalózblog,filmpont/