A magabiztosan menetelő veresegyházi modern metál zenekar márciusi kislemeze után egy energikus új megjelenéssel indítja az őszi szezont. A napokban 4 éves fennállását ünneplő Escape My Shadows zenéjét főként az újhullámos metalcore inspirálja, amit modern hangzásvilág és komoly témákat feldolgozó, személyes dalszövegek tesznek egyedivé.

“A Későre jár, a márciusban megjelent Ennyire Egyedül c. kislemezünk lezárásaként szolgál, mert tulajdonképpen ezzel a dallal elköszöntünk attól az időszaktól, amelyet az EP dalai magukban foglalnak. Egy sok szempontból nehéz és megterhelő periódust tudhatunk magunk mögött, aminek feldolgozásához szükségünk volt erre a dalra, hogy tényleg tiszta lappal vághassunk bele az új kihívásokba, amit nem befolyásolnak az addig történtek. Sokszor hajlamosak vagyunk éveken át, olyan kedvezőtlen helyzetekben ragadni, ami destruktívan hat ránk. Ilyenkor nehéz kimászni ebből a gödörből, hiszen görcsösen ragaszkodunk a saját téves illúziónkhoz, amiben egyszer minden jóra fordul, pedig azzal tennénk magunknak a legjobbat, ha továbblépnénk. A dal címe (Későre jár) is ennek a gondolatnak a következménye, amivel arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy nem éri meg hosszú heteket, hónapokat, vagy akár éveket áldozni az ilyen önpusztító élethelyzetekre, mert az időnk sokkal értékesebb ennél.”

A dal ismét Kökényes Dániel és Radó Éden közreműködésével vált teljessé, a végleges megszólalásért és gitárfelvételek koordinálásáért pedig Kiss József és Ivánfi Dani feleltek.

A fiatal csapat az év további részében, ismét a szeghalmi “Óriásokkal” járja az országot, a 14 állomásos lemezbemutató turnéjuk vendégeként.

 

09.21. Kaposvár, Hang-ár

09.28. Dunaszerdahely, Soul Hunter

10.04. Nagyvárad, Moszkva Kávézó

10.19. Székesfehérvár, Fezen

10.22. Hajdúszoboszló, Rock Café

10.26. Pécs, Pécsi Est

11.02. Kecskemét, Ápoló

11.09. Zalaegerszeg, VMK

11.15. Miskolc, Helynekem

11.22. Budapest, Barba Negra

11.23. Eger, Broadway Monkey

11.29. Szombathely, Végállomás

12.20. Szarvas, Granárium Zebra Klub

12.27. Sopron, HANGÁR

 

Streaming gyűjtőlink:

https://wmmd.lnk.to/EscapeMyShadows_Kesorejar

Linktree:

https://linktr.ee/escapemyshadows

 

Social linkek:

https://www.instagram.com/escapemyshadows

https://www.tiktok.com/@escapemyshadows

https://www.facebook.com/escapemyshadows

https://www.youtube.com/c/EscapeMyShadows