New Horizons címmel a NASA tiszteletére jelentetett meg új dalt Brian May, a Queen gitárosa. A legendás muzsikus az 1998-as Another World című szólóalbuma óta nem rukkolt elő új dallal.

Az űrszondát 2006. január 19-én indították a New Frontiers program első küldetése keretében. Repülése alatt megközelítette a Jupitert és 2015. július 14-én ért el a Plutóhoz, melyről fényképet készített. A szonda célja ezt követően a Kuiper-öv egy vagy két égitestének meglátogatása, mielőtt elhagyná a Naprendszert. Erre a célra a 2014 MU69 Ultima Thule kisbolygót választották ki, amelynek közelébe 2019. január 1-jén ért el. Ezzel minden eddiginél távolabbi égitestet, a Földtől 6,5 milliárd kilométernyire lévő Ultima Thule kisbolygót közelítette meg újév hajnalán az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) New Horizons nevű űrszondája. Ez a legtávolabbi – bár még a Naprendszeren belüli – égi objektum, amelyet valaha is ember alkotta űreszköz vizsgált.

A projekt egyik vezetője, Alan Stern kérte fel az egyébként asztrofizikai doktorátussal rendelkező gitárost, hogy szerezzen zenét erre az alkalomra.

A NASA tudósai szerint a New Horizons “egészséges” állapotban van órákkal az után, hogy 4729 napig tartó útja után átrepült a Kuiper-övben található jeges bolygókezdemény fölött, amely 6,5 milliárd kilométerre van a Földtől. A jeleket a NASA űrkommunikációs hálózatának Madridban lévő antennái fogták. Az első rádióüzenetek az űrszonda állapotáról is küldtek adatokat.
Az űrszonda minden műszere pontosan működik, és megérkeztek az első felvételek is az Ultima Thuléről, amelyeket még az átrepülés előtt készített a New Horizons– mondta Alan Stern, a tudományos misszió igazgatója.