Tizenegy évet követően, idén áprilisban jelent meg a Billog zenekar legújabb anyaga, a Bittersweet Symphony. Tegnap a zenekar eljuttatta hozzánk azt a hírt, mi szerint a lemezhez most elkészült egy három dalt tartalmazó remix EP is.
“Négy évvel ezelőtt már volt egy rendkívül sikeres együttműködésünk Farkas Peti (Pí) barátunkkal, aki jelenleg az Eagle has Landed sorait erősíti, korábban pedig a Subliminal Merger soraiban agárkodott, illetve dOTS néven különböző elektronikai szerzeményeket / remixeket is komponál. A Waste of Time dalunk remixére (https://youtu.be/DgawS1xmL-o) a mai napig úgy tekintünk, hogy az egyik, ha nem a legjobb átdolgozás, amit valaha hallottunk, amitől még sokadik hallgatáskor is garantált a libabőr.
Amikor elkezdtünk az új lemezen dolgozni, felmerült, hogy Pí mindegyik dalba belecsempész majd kisebb-nagyobb effekteket, hanghatásokat, szintiszőnyegeket, ezt végül annyira nem erőltettük és inkább teljes szabad kezet adtunk neki, hogy kedve szerint gondolja újra valamelyik dalt az A Bittersweet Symphony lemezről. Nem kis meglepetésünkre rögtön hármat is kiválasztott, ezek a Sylvia Likens, a The Void és a Lone Wolf és ezúttal is hozta a már megszokott rendkívül magas minőséget, szinte teljesen új dalokat alkotva a már meglévő szerzeményekből. Ezt a dalcsokrot egy mini EP képében hozzuk most nyilvánosságra dOTS remix session címmel, ami az összes nagyobb online zenei streaming szolgáltatónál megtalálható.“