A székesfehérvári FEZEN fesztivál jövőre lesz 20 éves, ennek apropójából különleges műsorra készülhet a közönség 2017. augusztus 2-a és 5-e között. A fesztivál szervezői igyekeznek is kedvünkben járni, így valósággal bombát robbantottak tegnap azzal a szenzációs hírrel, mely szerint jövő augusztusban elhozzák nekünk a rockzene egyik legemblematikusabb ikonját, Alice Coopert. A horror rock királya több, mint 40 éves pályafutása alatt közel 60 millió eladott lemezzel a háta mögött 20 év után a jubileumi 20 éves FEZEN fesztiválon tér vissza a magyar közönséghez, augusztus 3-án. Alice eddig mindössze kétszer koncertezett Magyarországon: először a megasikeres Trash lemez turnéján, 1990. július 22-én, az MTK Stadionban, majd 1997. június 27-én, a Petőfi Csarnok szabadterén játszott.

1997-ben még Fehérvári Zenei Napokként, egy cirkuszi sátorral indult a fesztivál, idén pedig a több mint 100 fellépő, köztük közel 20 külföldi sztárzenekar már közel 40.000 látogatót csábított Székesfehérvárra. 2017-ben szintén dupla nagyszínpaddal, külföldi és hazai sztárokkal várja a fesztiválozókat augusztus 2. és 5. között.

„Több mint 40 éve a pályán, közel 60 millió eladott lemezzel a háta mögött 20 év után ismét hazánkba látogat Alice Cooper! Augusztus 3-án, a FEZEN Fesztiválra érkezik az amerikai rockzene ikonikus alakja – ennek örömére elnapoltuk a ma esti jegyárváltást! November 16. szerda éjfélig a mostani, 11 990 Ft-os áron szerezhetitek be a FEZEN-bérleteket, katt a részletekért IDE. Van még pár ütős név a tarsolyunkban, úgyhogy érdemes követni az oldalt és a jövő évi eseményt ITT.” – szól a szervezők közleménye.

Alice Cooper (eredeti nevén Vincent Damon Furnier) 1948-ban született az Egyesült Államokban. 1964-ben alapította meg társaival első zenekarát Earwings néven, amit 1966-ban The Spiders-re, 1968-ban pedig Nazz-re változtattak. 1969-ben vette fel a zenekar és maga az énekes is az Alice Cooper nevet. Ugyanebben az évben fedezte fel őket Frank Zappa, aki hozzásegítette őket első lemezszerződésükhöz. Greatest Hits című lemezük megjelenése után, 1974-ben feloszlott a zenekar és az Alice Cooper név onnantól kizárólag a szólókarrierbe kezdett frontembert jelentette. Legutóbbi lemeze 2011-ben jelent meg Welcome 2 My Nightmare címmel. A zenész 2003-ban saját csillagot kapott a Hollywood Walk of Fame sétányon, majd 2011-ben beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame-be.