Október 21-én, a banda nevét viselve jelenik meg a NWOBHM-mozgalom egyik kevésbé sikeres, de a mai napig kultikus zenekara, a Tygers Of Pan Tang új nagylemeze, a 2012-es Ambush folytatása. A banda tavasszal kötötte meg szerződését Skandinávia premier rock-vállalatával, a Mighty Music & Target Group kiadóval. A cég elnöke, Michael H. Andersen ajánlotta be a zenekarnak a Medley Studio munkatársát, Soren Andersen-t (Glenn Hughes, Mike Tramp), aki elvégezte az új dalok keverését, míg a maszterizálást szintén egy neves hangmérnök, a Harem Scarem frontembere, Harry Hess látta el. A zenekar mai felállásában Robb Weir gitáros képviseli az őskövületet, ő részt vett már az 1978-as megalakulásnál is, jelenlegi társai pedig Jacopo Meille énekes, Micky Crystal gitáros, Gav Gray basszer és Craig Ellis dobos. Az első kislemez az Only The Brave, amelynek klipje már megtekinthető:
Az 1978-ban alakult Tygers Of Pan Tang mindeddig 10 nagy- és számos kislemezt adott ki. Legutóbbi stúdióalbumuk, az Ambush 2012-ben jelent meg, a Rocksector Records jóvoltából. Az új lemezt természetesen turné is követi. Elsőként Hollandiában, Belgiumban és Nagy-Britanniában mutatják be az új számokat. Íme az október körút dátumai és állomásai:
Október
8 - Rotterdam, Hollandia - Rotterdam Rocks Festival
9 - Roeselare, Belgium - Verlichte Geest
21 - Newcastle, UK - The Cluny
22 - Wigan, UK - Old Courts
24 - London, UK The Black Heart
25 - Bilston, UK - Robin 2
26 - Hull, UK - Fruit
27 - Merthyr Tydfil, UK - The New Crown
28 - Barnsley, UK - Rock And Blues Venue
29 - Edinburgh, UK - Bannerman’s
Tygers Of Pan Tang – Tygers Of Pan Tang
(Október 21 – Mighty Music)
01. Only The Brave
02. Dust
03. Glad Rags
04. The Reason Why
05. Never Give In
06. Do It Again
07. I Got The Music In Me
08. Praying For A Miracle
09. Blood Red Sky
10. Angel In Disguise
11. The Devil You Know