Rövidke beszámoló a Junkies Franciaországi turnéjáról, Szekeres Andris "tollából".
Hazaérkezett francia-német körútjáról a Junkies. A zenekar öt nap alatt 4300 km-t tett meg, ezalatt három koncertet adott.
Az első fellépést a srácok egy kimerítő – 18 órás, 1550 kilométeres – utat követő 2 órányi alvás után adták St. Etienne-ben,
egy belvárosi klubban. Az ezt követő levezetés, és némi alvás után egy 700 km-s laza kocsikázás következett Nantes-ba, Bretagne gyöngyszemébe. Itt két napot tölthetett a zenekar a város vendégeként, tejben-vajban. Nantes önkormányzata igen komolyan vette az eseményt, ugyanis szerte a városban felfedezhetőek voltak a 'Nantes Europe Express Festival' plakátjai.
A kiadós és nagyon francia vacsora, na meg a jó bor után a leghangosabbakat (gyk. Barbaró) is elnyomta az álom.
A másnap délutánig tartó városnézés, mászkálás után a csapat elindult a szállodából a koncert helyszínére, ahol, némi elefánton grasszálás és múzeumlátogatás után a zenekari beállás következett, egy itthon szinte sohasem tapasztalt profizmussal átitatva, mind technikai, mind emberi hozzáállást tekintve. Az öltöző asztalát roskadásig töltötték különleges csemegékkel, a hűtő tele mindennel,
ami jó, mintha valami világsztár csapat játszana ott este.
A koncert nagy sikert aratott, a közönség lelkes volt, a zenekar boldog, a szervezőség szintén.
Másnap reggel 1000 km-s út várt a csapatra, mely a németországi Bruchsalba vezetett. Ez a koncert az előző napihoz képest a felejthető kategóriába tartozott, de lement. :)
Egy karlsruhei pár órás alvás után már csak 1050 km várt a srácokra, ami után épségben megérkeztek Budapestre.
Köszönöm, Andris, hogy ezt a kis beszámolót megírtad, és közkinccsé tehetjük!