Kevés pofátlanabb vagy bicskanyitogatóbb dolog van a világon, mint valakit az oltár előtt otthagyni, de a Rómeó Vérziknek még ez is jól áll. Mert a Trójai faló dalszövege nagyon szépen leírja azt a sokak által ismert jelenséget, amikor valaki boldog párkapcsolatot játszik, és ehhez pajtása is akad – ideig, óráig.
Nem sok jót ígér, ha egy kihalt erdőben megjelenik egy autó, pláne, ha rosszarcú alak vezeti és valaki lélekszakadva rohan közben. Hogy a végzetébe, vagy a végzete elől, az laza négy perc alatt kiderül
Kovács Koppány, Csiba Ricsi és Szamaránszky SANCHO János legfrissebb, szeptember elején megjelent klipjéből.
A Rómeó Vérzik portfóliójában klasszikus imázsklipet, például a szövegében is helyhez „kötött”, rólunk szóló Keleti Rock és Rollt), koncertvideót (A kezeket fel), társadalmi problémákra fókuszálót (az örök klasszikus Runaway Train-hez képest képi világában kevésbé drámai, de annál kézzel-, szívvel-, „ésszel”foghatóbb Kalózhajót) is találhatunk. Mindemellett – ha szűzlányosan vagy polkorrekt módon akarunk fogalmazni, akkor – a női-férfi kapcsolatról is énekeltek már a fiúk, de ez most nem egy életműkönyv hátsó borítója, szóval tételes felsorolás helyett lássuk inkább az egyszerre imázs-, és sztoriklipként is működő Trójai falót!
A miliőteremtésnek kifejezetten jót tesz, hogy nyers hangokkal kezdünk, ráadásul a kistotál, a premier-, és a szuperplánok váltogatása már hat másodperc alatt annyi feszültséget teremt, amennyi egy ideggyenge arának egy egész esküvőre is bőven elég a totális kiboruláshoz. Nem véletlen, hogy már másodjára jön fel ez a téma, hiszen a Rómeó Vérzik új klipje esküvői körítést kapott. Tegyük hozzá gyorsan: hollywoodi giccs és csodacuki marcipánfigurák nélkül.
A kocsiból bérgyilkosokat és mesterlövészeket megszégyenítő higgadtsággal kidobott csikk is a leszámolás-feelinget erősíti bennünk, de női szemmel hozzá kell tennem: én ezt a mozdulatot Isten
bizony minden kakaórockernek és műmacsónak kötelezően megtanítanám, hogy legalább egyszer igazán tökösek lehessenek.
Az esküvő helyszínén felvett jelenetek a sztori-, és imázskliphez is tökéletesek, igazából két különböző kisfilmet is le lehetne forgatni. Ha csak a mimikájában már sárkányosodó menyasszonyt, a násznépet, a teljes meggyőződést egy pillanatig nem mutató, ám annál többet tépelődő, majd
döntésre jutó vőlegényt és környezetüket, majd a kispolgári hedonizmusba fulladó bulizást nézzük, akkor egy nem happy end-be fulladó szerelem (?) végóráit kísérhetjük figyelemmel, egy-egy olyan baljós tekintettel ráadásul, amiket még David Lynch is megirigyelne talán.
Ugyanakkor Koppányék részei is megállják a helyüket önmagukban. Ezt erősíti az is, hogy néha olyan, mintha ott sem lennének. Jó példa erre az Elvis (vagy Komár Laci?)-féle tánc az ifjú pár mögött, az, hogy miközben ők a kamerába zenélnek, körülöttük a kutya sem figyel rájuk, senki meg nem mozdul a zenére, ráadásul amikor meg is próbálják felvenni a kapcsolatot a násznéppel, az se igazán jön össze. Koppányt még
csak-csak ölbe veszi az egyik nő, de Ricsinek már nincs ilyen szerencséje az elforduló vörössel, aki ezúttal nem dögös, de ő sem jár jobban, mint a reménybeli menyecske. Apropó: lehet, hogy csak a véletlen műve, de nem pikkel valaki a vörös hajú nőkre a zenekarban vagy a stábban? Csak mert egyikük sem járt túl jól…
A klip két szála perspektívák és plánok tekintetében is szépen elválik egymástól: míg a násznépet kistotálban, szűkszekondban és szemmagasságból, addig a zenekart főleg szűk-, premier-, és Koppány kikacsintásainál szuperplánban
látjuk, ráadásul sokkal inkább alulról fényképezve. A tekintetünket az is szépen rájuk vezeti, hogy a násznép az egypontos perspektíva vonalaiként beszűkíti a teret, amiből viszont olyannyira kilépnek felénk a zenészek, hogy mégis szinte az orrunk előtt vannak.
A pörgős gitár-, és dobszólamok mellett a szöveg és az ének sem egy Elbocsátó szép üzenet, s bár csúnyán pofára esik az ara, minden egy irányba mutat: mindig marad egy hajó, ami még nem ment el, csak el kell érnünk….ha időben észbe kapunk.
Összességében ez egy jól összerakott klip és dal, ami magában hordozza a Rómeó Vérzik-es stílusjegyeket, sokaknak ismerős témát dolgoz fel (és most nem az esküvőkre gondolok, hanem arra a korábban már említett jelenségre, amikor valaki párkapcsolatot játszik hitelesen), de mégsem elcsépelt vagy unalmas. Ebben a vágásoknak, a kameramozgásoknak, az apró gegeknek mind-mind fontos szerepük van.
Pontszám: 9/10
Rómeó Vérzik: Trójai faló
Zene: Rómeó Vérzik
Szöveg: Kovács Koppány
Studio: Helland studio - Budapest
Videó: FX-film
Rendezte: Bíró Máté
Crew: Bíró Dávid
Fény: Vígh Máté
Vágás: Bíró Máté