Persze a magyar rajongókról nem feledkeztek meg, évente egy-két nagyobb koncert erejéig hazatértek a srácok. 2003-ban már Tanka Balázzsal a soraikban jelent meg a Dead Heart In Living Water album. Hihetetlenül igényes alkotás lett, azonban a hazai közönség nem harapott rá a zenére. Néhány koncert és egy jól sikerült válogatás korong után a FreshFabrik hosszú időre eltűnt a rajongók elől. Közel hét évet kellett várni az új FF nagylemezre. 2010-ben trióként újra mozgolódni kezdtek a srácok, aminek következménye a Mora címmel megjelent album. Már a lemezt felvezető két klipes nóta alapján is leszűrhettük, hogy ismét valami nagyon kiváló muzsikával örvendeztetnek meg minket. A banda szakítva az előző 2003-as soralbumon található melankolikus lassú tételekkel, itt visszakanyarodik a Nerve és a Drive My Hand tempósabb és harsányabb vonalához, viszont megint valami olyan csavart tesz bele a dalokba, hogy várhatóan ez a lemezük is fel fogja kavarni az egy ideje állóvíznek tűnő magyar rock szcénát. Úgy látszik, erre már a hazai közönség is újult erővel lecsapott, hiszen az új lemezt viszik, mint a cukrot a lemezboltok polcairól. Nem véletlen a lemezeladási listákon való kiváló szereplés sem. Hétfőn 17 órától a Rockpanorámában több dalt is hallhattok az új korongról, mellette pedig a zenészekkel egyaránt beszélgetünk majd a múltról, jelenről és persze a jövőről sem feledkezünk meg. Hallgassátok tehát a Rockpanorámát és tegyetek fel kérdéseket a FreshFabrik zenekarhoz!
Hírek
•
2011. július 16.
•
rockpanorama
Rockpanoráma - vendégünk a FreshFabrik!
A Fonogram- díjas FreshFabrik zenekarról nyugodtan kijelenthető, hogy bármely időszakukat is nézzük, mindegyikkel megelőzték a zenei irányzatok fejlőd...