Már csupán két hetet kell várni a friss Ossian album - Az Igazi Szabadság - megjelenéséig, a dátum közeledte pedig remek apropót szolgáltat egy újabb lemezelőzetes video publikálására. A friss szöveges video a Célszemély című dalhoz készült. Az új Ossian album április 21-én jelenik meg, azonban a hűséges rajongótábornak köszönhetően az előrendelések alapján a kiadvány már elérte az aranylemez státuszt! A nagylemez a zenekar honlapján keresztül előrendelhető: ossian.hu Az album budapesti lemezbemutató koncertje május 6.-án lesz a Barba Negra Trackben, április 21-én pedig, a megjelenés napján, a budapesti Liquid Rockban (Rákóczi út 10.) tartanak dedikálást és közönségtalálkozót, délután 4 órától.
Paksi Endre a kórusvokálokról (mely kifejezetten domináns a dal refrénjében), az ötlet megszületéséről és annak kivitelezéséről:
“A dal szövege egyértelmű, nincs rajta mit magyarázni, ha kilógsz a sorból, Célszemély leszel a céltalanoknak… Mint több más új dalban, itt is egy monumentális kórus emeli fel a dal végét. Még a lemezkészítés elején merült fel bennem az ötlet, hogy a megszokott vokálok mellett valami nagyszabásúbb is elférne néhány refrénnél. A Facebook-on hirdettük meg, hogy profi kórust keresünk és nagy örömünkre nyolc csapat is jelentkezett!!! Az elsőnek ajánlkozó Kismarosi Római Katolikus Kórusra esett a választás és szerintünk nagyszerű lett a végeredmény!!! David Gilmoure-nak, a Pink Floyd szólógitárosának legutolsó szólólemezének werkfilmjében láttam, hogy autentikus környezetben, templomban rögzítette az énekszólamokat, mi is ezt tettük. Varga Zolival leutaztunk Kismarosra és a helyi templomban vettük fel a kórust!!! Mindenki nagyon lelkes és segítőkész volt, volt, aki a színházjegyét mondta le miattunk, sőt egy hetedik hónapban járó kismama is végigénekelte a két órás felvételt!!! Májusban pedig a karnagy hölggyel az élen jönnek megnézni a lemezbemutatót a Barbában!!!...:))“
Két hete jelent meg az első , “Az Igazi Szabadság” lemezhez készült videoklipA tavaszi turné további, már bejelentett állomásai:
04.16 Jánosháza - Művelődési ház
04.28 Egyházasfalu - Rendezvénysátor
04.30 Zalaegerszeg - Sportcsarnok
05.06 BUDAPEST - BARBA NEGRA TRACK / AZ IGAZI SZABADSÁG LEMEZBEMUTATÓ KONCERT, különleges vendég: Kalapács és az Akusztika
05.12 Jászboldogháza - Motoros találkozó
05.13 Győrújbarát - Motoros találkozó
05.27 Bős - Motoros találkozó
Ossian - Az igazi szabadság
(Április 21 - Hammer Records)
01. Az igazi szabadság
02. Célszemély
03. A szerencse angyala
04. Köd elötted, köd mögötted
05. Ébredj fel
06. Ahol a szürkeség véget ér
07. Vigyázz a szívemre
08. A tegnap tüzében
09. Szememben, mint egy tükörben
10. Harangok
11. Végső menedék