Vegyes • 2014. június 28. • rockpanorama

Mr. Big - Szeptemberben új lemezzel jelentkezik a legendás csapat

Nagy úr már nem nevezhető fiatalnak, de lélekben még mindig könnyed, fiatalos lendülettel ontja felénk a csodás dallamokat. Nyugodtan kijelenthető, ho...

Nagy úr már nem nevezhető fiatalnak, de lélekben még mindig könnyed, fiatalos lendülettel ontja felénk a csodás dallamokat. Nyugodtan kijelenthető, hogy a banda a világ leghatalmasabb hard rock csapatai közé tartozik. A Mr.Big-et (mert ugyebár róluk van szó) Billy Sheehan basszusgitáros alapította 1988-ban, miután elege lett David Lee Roth önkényességeiből. Az egykori Van Halen frontemberrel három évet húzott le Billy, előtte pedig tizenkettőt a Talas névre hallgató csapatban. Már akkoriban a basszusgitár legjobbjának tartotta őt a szakma. 1988 márciusában úgy döntött, hogy szeretne létrehozni egy olyan csapatot, ahol kiváló muzsikusok csoportosulnak, de a dalokra mégsem a virtuozitás jellemző, hanem kifejezetten a dallamokra koncentrálnak.

Kezdetben Steve Stevens-szel, Billy Idol volt gitárosával akart együtt dolgozni, de mivel Steve inkább a funky felé hajazott, így hamar szétváltak útjaik. Ekkor eszébe jutott egy fiatal fiúcska, nevezetesen Paul Gilbert, akit korábban még a David Lee Roth-al való közös turnézás során látott élőben. Paul, a Racer X nevű bandájával lépett fel és olyan szólókat vágott le, hogy Steve Vai gitármágus is tátott szájjal sasolt. Innentől nem is volt kérdés, hogy Paul Gilbert lesz a Mr. Big gitárosa. Énekesnek a csodálatos hanggal megáldott Eric Martint kérték fel, aki előtte többnyire szólóban dolgozott. Már csak egy jó dobos kellett. Ezt a szerepkört pedig Pat Torpey töltötte be, aki rengeteg helyen session dobosként munkálkodott. Olyan nevez zenészeknél segített ki, mint Ted Nugent, Stan Bush, Robert Plant, de az Impellitteri ’88-as Stand In Line-ján is ő dobolt. Így összeállt tehát a Mr. Big.

Ez a banda pedig idén új lemezen dolgozik. Az új Mr. Big album a ...The Stories We Could Tell címmel az olasz Frontiers Records gondozásában szeptemberben jelenik meg, azonban nyáron már kapunk róla dalelőzetest. A lemez megjelenését követően októberben lesz egy rövid Európa-turnéjuk is, de Magyarországnak sajnos még a közelébe sem jönnek.

10/17 - Koko, London, GB
10/18 - Tivoli, Utrecht, NL
10/20 - Z7, Pratteln, CH
10/21 - Live Club, Trezzo Sull'adda, IT
10/23 - La Riviera, Madrid, ES
10/25 - Izvestiya Hall, Moscow, RU
10/26 - Zal Ozhidaniya, St. Petersburg, RU

Megosztás: