Kétféle véleménnyel volt tele az internet komment szekciója a Pantera budapesti fellépése előtt: Az egyik formálói már alig várták, hogy újra hallhassák a legendás dalokat Anselmo és Rex Brown előadásában, míg a másik fele nyálcsorgatva szidta a produkciót, hogy az Abbot testvérek nélkül ez már csak gyalázás, és a Pantera név használata szinte már bűncselekmény. Azt viszont nehezen tudom elképzelni, hogy csak az első véleményt vallók voltak jelen, hiszen egymás utáni két este is csordulásig telerakta a Barba Negrát a Zakk Wylde-al és Charlie Benante-vel kiegészülő Anselmo és Brown. Élnék tehát a gyanúperrel, hogy az interneten a zenekar létjogosultságát is megkérdőjelező vér-kommentelők is, titokban ott bugiztak a tömegben a klasszikusokra.
Mi az első napon voltunk jelen, ami inkább hasonlított Black Friday-jel egybekötött pápai szentmisére a Szent Péter téren, mintsem egy logisztikailag jól működő koncertre. A Barba Negra még hátulról nyitott sátorral sem tud jelenleg ennyi embert kiszolgálni. Hiába volt a kis sátorban is nyitva a pult még ott is ÖTVEN perc sorra kerülni, miközben semmit nem láttál abból a koncertből amiért egy valag pénzt kifizettél. Ha pedig korán érkeztél és beverekedted magad előre, középre, nincs az az isten, hogy kijuss onnan mondjuk mosdóba negyed órán belül. Nyilván ezt a Negra vezetősége is látta, és folyamatosan dolgoznak a fejlesztéseken, megoldásokon. Mi pedig reménykedünk, hogy hamarosan tényleg egy olyan színvonalú szórakozóhelyet kapunk ami képes egy ekkora volumenű eseményt is lebonyolítani minden gond nélkül.
Igen, ez nem az originál Pantera, de egy közel tökéletes pótlása annak, akik egy olyan rohadt erős bulit raktak le kedden /és gondolom szerdán/ is a Barba Negrában, hogy azt kár lett volna kihagyni. Látszott a csapaton, hogy nem muszájból vannak most itt. Nem azért állnak a színpadon mert ezt várják el tőlük, hanem azért mert ők is ezt akarják. Többször láttam már Phil Anselmo-t különféle produkciókkal, de most először láttam ennyire lazának és felszabadultnak. Nem egy sokszor mogorva, megfáradt ember állt a színpadon, akin olykor fel sem lehetett fedezni az élvezetet, hanem rengeteget mosolygó énekes, akin azt láttad, na most tényleg újra él, újra élvezi amit csinál. Rex Brown szintúgy. Noha mindig ő volt a Pantera legvisszahúzódóbb, legcsendesebb tagja, most ő is kifejezetten sokat kommunikált kifelé a közönséggel. Testbeszéde folyamatosan arról árulkodott, mennyire hiányzott neki az, hogy újra Panterásként játszhasson Panterát. A publikum pedig ezt is imádta. Kb nyolcvan percet volt színpadon a négyes, de ezalatt egy elementáris erejű igazi best of bulit rittyentetek nekünk, ahol több ezer ember énekelt és tombolt vadul. Meglepetésként a Walk alatt még az előző napokban Budapesten koncertező Csihar Attila is megjelent a színpadon. Itt nem kicsit volt olyan érzésem, hogy ez nem csak a közönségnek, de Anselmoéknak is ugyanúgy meglepetés volt.
Az összes kötelező klasszikus eljátszása után pedig még hosszú pecekig tapsolta egymást a banda és a publikum, ami mind a két részről teljesen jogos volt. Egy ezer százalékon pörgő Pantera találkozott, egy huszonöt éve erre az estére váró, többgenerációs közönséggel, akik aztán tényleg pokoli hangulatúvá varázsolták a Barba Negrát.
Nagyon nagy hiba lett volna kihagyni ezt a bulit, függetlenül a nem teljesen tökéletes körülményektől, függetlenül az Abbot tesók hiányától. Valahol megértem azokat is akik szerint ez így már nem Pantera. Ugyanakkor el kell fogadni a tényt, hogy az a Pantera már nem lesz. Sőt arra is mernék fogadni, ha élne még Dime és Vinnie, egyáltalán nem lenne már Pantera.
Így van nekünk most Phil és Rex, na meg Zakk és Charlie. Jelenleg ez most a Pantera, és ez a legjobb Pantera ami ilyen körülmények között csak lehet. Rengeteg olyan zenekar van amiben sok változás történt az évtizedek alatt. Van olyan banda, ahol már nincs eredeti tag mégis ugyanazon a néven, ugyanazokat a dalokat játsszák, ugyanolyan sikerrel. Itt legalább a csapat fele még megvan. És amennyire Dime vagy Vinnie a Pantera, ugyanannyira Phil és Rex is az. Tőlük pedig kaptunk egy 100%-ig eredeti, erős, pusztító show-t, olyat amiről bő egy évtizeden át a kilencvenes években, mindenkinek kizárólag a Pantera neve jutott eszébe.
Fotók és cikk: Pásztor Csaba *Kieron*