1979 decemberében aztán sikerült szerződést kötniük az EMI kiadóval és már az első sikerdaluk, a Running Free révén a BBC televíziós csatorna slágerlistás műsorában élőben játszottak. A nagylemez pedig a megjelenésének első hetében 4. helyre került az Egyesült Királyság toplistáján. A lemez producere Will Malone volt, aki korábban dolgozott már együtt a Black Sabbath-tal és Meat Loaffal is. A fószer azonban úgy volt vele, hogy csak egy kis kezdő bandáról van szó, így ő csak a lóvét zsebelte be, a munka nagy részét a zenekarra és Martin Levan hangmérnökre bízta. Sajnálhatja, hogy keveset foglalkozott a bandával, hiszen a Maiden ezzel a koronggal megteremtette a NWOBHM (New Wave of British Heavy Metal) zenei irányzatot. Hazájukban a nagy sikernek köszönhetően önálló turnét is letudtak bonyolítani (de a Judas Priest turnéfelkérésének sem mondtak nemet), Európában pedig a legendás Kiss előzenekaraként szereztek hírnevet na és persze milliós rajongótábort. A már említett Running Free mellett a Sanctuary is hatalmas sláger lett, de ugyanez elmondható szinte mindegyik szerzeményről. Szerdán 17 órától a KlasszikuShock műsorban nosztalgiázzunk együtt és elevenítsük fel ezeket az örökérvényű melódiákat!
Hírek
•
2011. február 8.
•
rockpanorama
Iron Maiden- a debütáló album holnap a KlasszikuShock műsorában
1980 áprilisában jelent meg az Iron Maiden debütáló nagylemeze, amely alapjaiban változtatta meg a brit zenei életet és azzal együtt az egész világon...