Vegyes • 2011. október 17. • Fémzenedémon

Feloszlott a Dismember

Huszonhárom évnyi közös zenélés után a feloszlás mellett döntött Svédország egyik legöregebb death metal bandája, a Dismember. A zenekar az utóbbi éve...

Huszonhárom évnyi közös zenélés után a feloszlás mellett döntött Svédország egyik legöregebb death metal bandája, a Dismember. A zenekar az utóbbi években takaréklángon működött, idén mindössze egy koncertet adtak, azelőtt utoljára 2008-ban álltak fel a színpadon.


„Huszonhárom év után a Dismember a feloszlás mellett döntött. Minden rajongóknak köszönjük az eddigi támogatást", áll a basszusgitáros Tobias Cristiansson által kiadott szűkszavú közleményben, a döntés nem volt kifejezetten váratlan, ugyanis a Dismember utoljára 2008-ban adott ki albumot a banda nevét viselő anyag képében, és annak rövid turnéja óta mindössze egyszer álltak színpadon, az idén júniusban a németországi Hünxében tartott Death Fest Open Air Fesztiválon. Ide eleve pótlékként hívták őket, miután az eredetileg meghirdetett Gorguts lemondta nyári koncertjeit.

Az 1991-es Like An Even Flowing Stream albummal debütált Dismember pályafutása során összesen nyolc nagylemezt jelentetett meg. A korai években, a nagy death metal láz idején az Entombed és a Grave mellett ők számítottak a svédországi színtér vezetőinek, de elkötelezettségükből később sem adtak alább. 

Megosztás: